A legapróbb részletekre is odafigyeltek a 42. Textiles Rali résztvevői, a precizitás pedig volt akinek meg is hozta a dicsőséget. Az országos bajnokság harmadik fordulója ugyanis rögtön egy komoly rekorddal indult.

- Színvonalasabbra sikerült, mint amire előzetesen számítottunk volna, hiszen Pásztor Robi barátunk országos rekordot csinált és ráadásul olyat, amelyikre már a világban komolyan oda kell. A másik pedig az, hogy semmiféle problémánk nem volt, mondjuk azt, hogy hoztuk a napi rutint és minden gond nélkül lebonyolítottuk ezt a bajnoki fordulót - árulta el a Kaposvári Textiles Modellező Klub örökös bajnoka, Bogdán Endre.

Pásztor Róbert újdonsült világbajnoki bronzérmesként hozta ki automodelljéből a 297 kilométer/órás sebességet, amely egyben a világ idei 12. legjobb eredményének is számít.

- Benne volt a levegőben, de ez természetesen mindig utólag derül ki, reménykedtem benne és összeállt a dolog, az időjárás is kedvezett, a pálya is jó volt és kijött a jó eredmény - számolt be a versenyről Pásztor Róbert.

A kaposvári futamon öt egyesület 25 versenyzője próbálta ki magát. A mezőnyben pedig a Kaposvári Textiles Modellező Klub többi tagja is képviseltette magát.

- Szépen fejlődnek a klubtársak és mindenki egy picit előre lépett. Tulajdonképpen ez a következő évek záloga. Egy nagy lépés volt, hogy az én nemzetközi eredményeim után, a Pásztor Robi tulajdonképpen mint zászlóvivő, nagyon szépen halad előre - tette hozzá Bogdán Endre.

Pásztor Róbert rekordja végül győzelmet is ért neki az öt köbcentiméteresek mezőnyében, de az örökös bajnok Bogdán Endre is felállhatott a dobogó legtetejére. A kaposváriak eredménysorát végül Dusa András harmadik helye tette teljessé.

Címkék: bogdán, modell, autó, sport