Nem sokat pihenhettek a nyáron a kaposvári ökölvívók, különösen, akiknek a nyár elején még nemzetközi megmérettetése volt. A következő szezonra már készülnek a fiúk és a lányok, az őszi versenyprogram is rendkívül sűrűnek tűnik. Mislai Kristóf, a csapat egyik válogatott öklözője egyaránt megméretteti magát a hazai és a nemzetközi mezőnyben is.

- Nagyon sokat várok az országos bajnokságtól, három éve mindig megnyerem, és szeretném, ha ez negyedszerre is bekövetkezne. Most a válogatottal Romániában fogunk majd szerepelni, ott kell készülnöm, Budapesten lesz edzés, aztán onnan indulunk majd ki egy nyolc napon át tartó versenyre - mondta Mislai Kristóf.

A kaposvári fiúkra komlói, paksi verseny vár a hazai rendezésű Süllős-emléktorna mellett, és persze a korosztályos országos bajnokságok, amelyek szeptembertől novemberig tartanak. Emellett a csapatversenyek egészítik ki a versenyprogramot. Tóth Richárd már a felnőtt versenyekre koncentrál, az elmúlt két évben stabil válogatottként vehetett rész világversenyeken is.

- Az elmúlt két év tényleg arról szólt, hogy komolyabb nemzetközi céljaim legyenek, de ugyebár most lezajlott egy olimpia, az csak négyévente van, nekem most a fő cél, hogy megnyerjem az országos bajnokságot. Ha ez megvan, én leszek az első számú induló a világversenyeken - mondta Tóth Richárd.

Mint Mislai Kristóf elmondta, egy sportolónak a sikerek után is kell hogy legyen motivációja, számára még bőven akad elérendő cél: - sajnos, a válogatott szereplés az elmúlt években nem úgy sikerült, mint ahogy vártam, a két korosztályos Európa-bajnokságon 5. és 8. lettem, többet vártam, a fejlődés megvolt, hiszen kijutottam a világbajnokságra is, de ott mindjárt az első mérkőzésemen kikaptam. Idén lemaradtam az Európa-bajnokságról nyelvvizsga miatt, de jövőre másodéve ifistaként szeretnék kijutni és minimum egy érmet elhozni. -

A lányoknál a junior Európa-bajnok Petrovics Gabriella 66 kg-ban stabil válogatott kerettag, ő valószínűleg szeptemberben az idei junior Európa-bajnokságon küzdhet majd, de a 46 kg-os Károlyi Gabriella is szerepet kaphat, neki még válogató versenyen kell majd küzdenie a Törökországban rendezendő kontinensviadalra való kijutásért.

Címkék: ring sc, box, ökölvívás, sport