A csütörtöki edzést elnézve, nem lehet kétségünk afelől, hogy mentálisan már most toppon vannak a magyar junior ökölvívó válogatott tagjai. Edzőjük szerint erre a harcosságra már az első meccseken nagy szükségük lehet.

- Nagyon fontos, hogy egyből nagyon jól kezdjünk, egyből egy határozott, olyan arculatot mutasson a csapatunk, amely a győzelem felé visz bennünket. Biztos vagyok benne, itt az edzéseken is, olyan edzéseink vannak, olyan rövid, de intenzív edzések és lendületes jókedvű edzések, ami azt fogja hozni, hogy amikor a kaposvári közönség kijön az első napokban, azt fogja látni, hogy egy nagyon jó magyar csapat kezd - mondta Farkas József, a magyar junior ökölvívó válogatott vezetőedzője.

null

Örömteli lehet a kaposváriak számára, hogy helyi sportolónak is szoríthatnak a kontinensviadalon. Orsós Róbert a Kaposvári Ring SC versenyzőjeként hívta fel magára a szövetség figyelmét, még úgy is, hogy a felkészülését egy sérülés is hátráltatta.

- Nagyon teheséges, nagyon jó képességű srác. Tavaly magyar bajnok volt a serdülő korosztályban 52 kilogrammban, idén sajnos a kvalifikációs tornán, az utánpótlás olimpián nem tudott részt venni, mert sérült volt, de mindenképpen a válogatott bizalmat adott neki és most 57 kilogrammban képviseli a magyar színeket - válaszolta Vajmi Csaba, a Ring SC Kaposvár elnöke.

null

A fiatal öklöző magabiztosan tekint a kaposvári verseny elé.

- Jó formában érzem magam és érzem, hogy a dobogó legfelső fokát el tudom érni. Mire lehet ehhez szükség szerinted? Kondícionális erő, fizikális erő - tette hozzá Orsós Róbert.

A junior ökölvívó Európa-bajnokság megnyitóját június 19-én, vasárnap rendezik 17 órától a Városi Sportcsarnokban, utána pedig két ringben el is kezdődnek a selejtezők. Az egy héten át tartó torna valamennyi mérkőzésére ingyenes a belépés.

Címkék: európa-bajnokság, ökölvívás, junior, Kaposvár, sport