A központi rendezvény helyszíne ezúttal is Balatonfüred lesz. Pénteken 16 órától a hét és fél kilométeres magyar bajnokság mezőnye száll vízbe, szombaton pedig 9 órakor indul a program.

A Nyíltvízi Felnőtt Világ Kupa magyarországi fordulója után a Jövő Bajnokai Program résztvevői lépnek elő főszereplővé, majd a szenior országos bajnokság következik a sorban, 13 órától pedig az amatőrök mérhetik össze egymással a gyorsaságukat a 2017 méteres távon.

Az eredményhirdetés 16 óra 30 perckor lesz.

Címkék: hosszútáv, úszás, Balaton, sport