2001. május 24-én szerezte első magyar bajnoki címét az első osztályú pontvadászatban az akkor Klíma-Vill Purina Kaposvári KK nevet viselő együttes.

A nem mindennapi – utolsó döntős – találkozóra százak kísérték el a somogyiakat a tolnai városba. A lelkes kaposvári szurkolók Ronald Nunnery meccs végi zsákolása után elözönlötték a pályát és azonnal megfosztották felszerelésüktől a játékosokat - írja a delfinek.hu. A sportereklyék azóta is nyilván nagy becsben emlékeztetnek arra a kivételes szezonra, melyet Földi Sándor vezetőedző irányításával közel tökéletesen fejezett be a csapat. Korábban a Magyar Kupa döntőjében ugyanis hazai pályán maradt alul a kaposvári alakulat, amely ugyancsak az Atomerőmű SE ellen vívott emlékezetes, nagy csatát.

A szezon előtti években már felfelé ívelt a csapat teljesítménye. A kilencedik helyről az ötödikre ugrottak a somogyiak, a folytatás pedig még kiválóbbra sikerült. Az igazolások kulcsfontosságúak voltak. A saját nevelésű Simon Balázs visszatért Zalaegerszegről, Szőke Balázs Dombóvárról, Gémes Levente és Varga Roland Székesfehérvárról érkezett. A talán legmeghatározóbb láncszem minden bizonnyal Sztojan Ivkovics volt, aki Szolnokról tette át székhelyét és ugyanonnan jött vissza Filipovics Gordan is. A bosnyák-török Emir Halimics, valamint az amerikai Ronald Nunnery egyaránt meghatározó kosárlabdázója volt az akkor sokkal több klasszist felvonultató magyar NB I.-nek. Mellettük Bencze Tamás, Beck Attila, Ágfalvi Mihály és Tömösváry Máté alkotta még a csapatot. A játékosok nevét azóta is emlegetik a kaposvári szurkolók.

A csapat komoly anyagi háttérrel rendelkezett. A városi önkormányzati támogatás mellett a Klíma-Vill Kft. élén álló Kása Sándor elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy megteremtődjön az a bázis, amely lehetővé tette az ilyen szintű kosárlabdázók igazolását. Az akkor szakosztály-igazgatóként tevékenykedő Kovács László pedig igazán kiváló érzékkel válogatta össze az együttest, amelynek tényleg csupán a kosárlabdával kellett foglalkozni. A gárdának komoly támogatást nyújtottak a szurkolók, akik idegenben is nagy létszámban kísérték el kedvenceiket.

A csapaton belül remek volt az összhang. Egy egymásért küzdő, összetartó alakulat kovácsolódott Földi Sándor vezetőedző kezei közt. Sztojan Ivkovics vitathatatlanul vezér volt a pályán és azon kívül is. A csapatnak pedig volt tartása, hiszen az otthon elveszített Magyar Kupa-döntő után nem lehetett könnyű talpra állni és épp a rivális paksiak ellen idegenben megszerezni a bajnoki címet.

A kimerítő bajnoki sorozat akkor amerikai mintára négy győztes meccsig tartott. A párharcot végül a hatodik találkozón aratott 79–75-ös győzelemmel 4–2-re nyerték a somogyiak. Érdekesség, hogy a napjainkban Kaposvári KK-ban szereplő Fodor Márton akkor éppen az Atomerőmű SE együttesében játszott. A tolnaiakat pedig édesapja Fodor Péter irányította vezetőedzőként.

A dicső időszakról – egy lelkes szurkolónak hála – videós válogatás is készült, melyet a legnépszerűbb netes megosztó oldalon eddig több, mint kilencezren láttak. Öt esztendővel ezelőtt, a tíz éves évfordulón a kaposvári városházán fogadták a csapatot, amely délután a sportcsarnokban egy gálameccset is játszott egy vegyes csapat ellen. Akkor közel négyszázan látogattak ki, hogy újra láthassák a kedvenceket.

Simon még az élvonalban játszik

Napjainkban Bencze Tamás a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője, Sztojan Ivkovics pedig a Szolnoki Olaj KK csapatánál tölti be ugyanezt a posztot. Filipovics Gordan a Kaposvári KK másodedzője, Szőke Balázs pedig a napokban nyerte meg az NB II. Nyugati csoportját a Dombóvári KSE edzőjeként.

Simon Balázs ma is aktív élvonalbeli játékosként a TLI Alba Fehérvár, míg Tömösváry Máté az NB I./B-s Metal-Work Bonyhádi KSE csapatát erősíti. Varga Roland, Gémes Levente, Ágfalvi Mihály és Beck Attila is játszott alacsonyabb osztályú együttesekben, ám immár a civil életben tevékenykednek. Ronald Nunnery a Harlem Globetrottersnél töltött évek után visszavonult és gyermekek egyéni kosárlabdás képzésével foglalkozott.

Emir Halimics játékos pályafutása után szintén edző lett Szarajevóban, napjainkban pedig saját kosáriskolában oktatja a fiatalokat. Földi Sándor Pécsett tevékenykedik az utánpótlás-nevelésben kapott szerepet.

A kaposvári klubnál azóta is gyúróként dolgozik Horváth Tamás, míg Nagy Imre jelenleg a juniorok technikai vezetője. A csapatorvos dr. Néber Árpád is kitart az együttes mellett.

Címkék: első bajnoki cím, 2001, atomerőmű, kaposvári kk, sport