Továbbra is népszerű szabadidős elfoglaltság a tenisz a somogyi megyeszékhelyen, így nem meglepő, hogy rendre népes és erős mezőny gyűlik össze a Donner Sport Klub versenyeire. Az évadnyitót az elmúlt hétvégén rendezték a Gilice utca salakos pályáin, és a férfiak voltak a főszereplők, egyéniben, több korosztályban, illetve párosban. Összesen 18-an neveztek egyéniben, és hét páros is ütőt ragadott.

- A 2016-os évben ugyanazokat a versenyeket szeretnénk megrendezni, mint az előző évben. Egy kivételével, idén a faütős versenyünket sajnos nem fogjuk megrendezni, de megkezdtük így a szezont az évadnyitó versennyel. Ez a 18. alkalom - árulta el a Donneri Sportközpont ügyvezetője, Witz Viktória.

A 45 év alattiak között végül Vönöczky Áron, a 45 év felettieknél dr. Rónay Tamás, a 60 év felettiek mezőnyében pedig Hegedüs János bizonyult a legjobbnak. Párosban dr. Rónay Tamás és Solymosi Kristóf szerezte meg az első helyet.

A klub idei programjában még további hat esemény kapott helyet. Az előttünk álló hétvégén a 18. Pünkösd Kupa hagyományőrző salakpályás röplabdatorna jelent majd látnivalót, aztán újra a tenisz kerül a középpontba. Az öregfiúkat, az amatőröket és a profikat egyaránt várják a szervezők, és a remények szerint az idén is megtarthatják a Csillagfény Kupa elnevezésű éjszakai páros versenyt.

Címkék: donner, tenisz, szezon, sport