Kedden este elkezdődött a kosárbajnokság – úgymond – lényegi, egyenes kieséses része. Örömteli, hogy a Kaposvári KK az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a rájátszás résztvevőjeként léphetett pályára. A somogyiak a középszakasz végén elért hetedik helyezéssel biztosították helyüket a negyeddöntős csapatok közt. Az ellenfél a második helyről bekerülő TLI Alba Fehérvár alakulata volt. A Fejér megyeieket nem titkoltan a bajnoki cím egyik várományosaként tartják számon, s a sorozatot hazai pályán kezdőként esélyesként is léphettek játéktérre. Annak ellenére is, hogy a kézsérüléssel bajlódó Pearson és a térdműtét után lábadozó Supola nem állt Dzunics Braniszlav vezetőedző rendelkezésére. A vendégeknél a bokasérülés miatt a szezont már befejező Spica Markón kívül valamennyi csapattag vállalta a játékot.  

Jól tartották magukat a Fodor Márton irányításával rajtoló kaposváriak. Igaz két faultja miatt hamar le kellett cserélni, a túloldalon pedig Cherry révén fordított az Alba. A somogyiak védekezése sehogy nem akart összeállni, bizonyította ezt az öt és fél perc alatt kapott 18 pont is. Szervezettebben kosárlabdáztak a hazaiak, akik már az első negyed végén 29–19-re vezettek. Dzunics Braniszlav folyamatosan forgatta csapatát, így rendre friss emberek fáraszthatták a vendégek játékosait.

Fodor triplája vezette be a második játékrészt, de az ex-kaposvári Simon Balázs irányításával növelte a különbséget a hazai alakulat. Rengeteg technikai hibával kosárlabdáztak a somogyiak, s ahogy lenni szokott, valamennyit azonnal megtorolta a kiváló erőkből álló Alba Fehérvár. A legjobbkor jött Benke két szép triplája, de ezekkel is csak tízig ért vissza a vendéggárda. Ezt sikerült megtartani a félidő végén Fodor távoli találatával.

Lóránt lendített a hazaiakon a harmadik negyed elején, de a Grebenár, Ubilla, Hendlein trió nyílttá tette a záró szakaszra a meccset.

Nagyot harcoltak a kaposváriak a folytatásban, többször is sikerült egy pontnyira felzárkózni. Jazvin kosarával 94–93 volt az állás az utolsó percben, de a vezetést nem sikerült átvenni. Puljko duplája után Cherry büntetőzhetett, s miután nem hibázott hárommal ment az Alba. A legvégén Pulko triplája célt tévesztett, így a székesfehérváriak örülhettek a győzelemnek.

A kaposváriak kiválóan helytálltak, s nagyobb összpontosítással akár meg is lephették volna sokkal esélyesebb ellenfelüket. A párharc második mérkőzését pénteken 18 órakor rendezik a Kaposvári Városi Sportcsarnokban.

Dzunics Braniszlav: - Régen védekeztünk ilyen gyengén a festékben, mutatja ezt a sok támadólepattanó is, melyet a kaposváriak szerezhettek. A lényeg azonban a győzelem, amely mindegy, hogy milyen arányú.

Kmézics Zorán: - A zónavédekezéssel sikerült megzavarnunk az Albát, a második félidőben már sokkal inkább csapatként játszottunk, ennek meg is lett az eredménye. Ezen az úton kell tovább mennünk.

TLI-Alba Fehérvár–Kaposvári KK 98–95 (29–19, 24–24, 20–26, 25–26)

Székesfehérvár, Alba Regia Sportcentrum, 1600 néző. Vezette: Cziffra, Pálla, Jakab L.TLI Alba Fehérvár: Cherry (22/6), Myles (11/9), Markovics (2), Wright (11), Lóránt (13/3). Csere: Simon (12/6), Spurlock (16/9), Tóth P. (5/3), Csorvási (4), Filipovics (2). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző: Góbi Henrik.

Kaposvári KK: Fodor M. (10/6), Benke (11/6), Puljko (11/3), Hendlein (28/15), Grebenár (8). Csere: Jazvin (11), Baki (5/3), Ubilla (11), Horváth M. (-). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 7–8, 7. perc: 21–14, 12. perc: 33–26, 18. perc: 49–38, 23. perc: 59–45, 27. perc: 67–57, 32. perc: 75–71, 37. perc: 85–81. Jók: Cherry, Lóránt, Simon, Wright, Spurlock, illetve Hendlein, Benke, Grebenár, Fodor M.

Címkék: Alba, Fehérvár, rájátszás, KKK, kosárlabda, sport