A jászberényi együttes az utolsó helyen áll a pontvadászatban, ám számos találkozón csak néhány ponttal szenvedett vereséget neves ellenfelekkel szemben. Legutóbb a Gabányi sportcsarnokból is csaknem diadallal távoztak, ahol a kiváló formában szereplő MAFC együttese ellen sokáig vezettek. Ráadásul úgy, hogy Soóst már a 17. percben kiállították a játékvezetők.

Végül öt ponttal kaptak ki, így négy eddigi győzelmükkel és húsz vereségükkel maradtak utolsók.A jászberényiek szakmai munkáját az a Szrecsko Szekulovics irányítja, aki a szezont még éppen a kaposváriak kispadján kezdte. Távozása után kérték fel, hogy próbálja meg bent tartani a jászságiakat az élvonalban.

Szekulovics legtöbbször hét játékosát – Cohn, Rakics, Dramicsanin, Sherman, Caffey, Horváth Ákost és Soós Gábort – szerepelteti.

A kaposváriak lendülete megtört, miután többen is sérülésekkel bajlódnak a csapatnál. Ennek ellenére már biztos, hogy a somogyiak a középházi középszakaszban folytathatják a küzdelmeket az alapszakasz zárása után. Az azonban nem mindegy, hogy mindezt milyen mérleggel teszik, ezért valamennyi meccsnek, így a jászberényinek is van jelentősége.

A közvetítésnek vége

  • 10:25:45

    Új esemény

    Kövessék velünk a mérkőzést 19 órától!

  • 18:56:20

    Új esemény

    Köszöntöm a KaposPont kedves olvasóit!

  • 18:59:04

    Új esemény

    Utolsó idegenbeli alapszakasz mérkőzésükre készülnek a kaposvári kosarasok. A KKK a bajnokság 25. fordulójában a Jászberény otthonában lép pályáara.

  • 18:59:55

    Új esemény

    A hazaiak a tabella utolsó helyén állnak, de Kmézics Zoran, egy mérkőzés előtti interjújában úgy fogalmazott, jelen helyzetben a berényiek az esélyesei ennek a meccsnek.

  • 19:00:43

    Új esemény

    Kmézics mester minden bizonnyal azért látja így az esélyeket, mert a KKK legutóbbi három meccsét elveszítette, ráadásul folyamatosan van egy-két játékosa, aki sérüléssel bajlódik.

  • 19:02:02

    Új esemény

    A KKK már biztosan a középházban szerepel majd a középszakaszban, és mivel a csapat viszi magával az alapszakaszban elért eredményeit, még fontos lehet ez a meccs is a rájátszásért folytatott küzdelemben.

  • 19:03:31

    Jászberényi KSE

    Caffey, Rakics, Horváth Á., Dramicsanyin és Sherman alkotja a kezdőt a hazaiaknál.

  • 19:04:48

    Jászberényi KSE

    A hazaiak vezetőedzőjét úgy gondoljuk nem nagyon kell bamutatni a kaposvári szurkolóknak, hiszen az a Szrecsko Szekulovics vezeti a csapatot, aki a szezont még a somogyiak kispadján kezdte.

  • 19:06:32

    Kaposvári KK

    Nem tudni, hogy kisebb sérülése miatt, vagy szimplán a mutatott forma alapján, de Marko Spica ma nem kezd, helyette Jazvin kap lehetőséget a palánk alatt. Több változás nincs Kmézics kezdőjében: Ubilla, Baki, Puljko és Hendlein a pályán.

  • 19:07:23

    Kaposvári KK

    5-0-lal kezd a KKK, előbb Jazvin talált be a palánk alól, majd Baki köszönt be kintről.

  • 19:08:10

    Jászberényi KSE

    Rakics szépít egy triplával, 3-5.

  • 19:09:21

    Új esemény

    A mérkőzés előtt a junior csapatok is összecsaptak, azon a találkozón hazai siker született: Jászberény-Kaposvár: 85-73.

  • 19:09:54

    Jászberényi KSE

    Caffey zicerével közben egyenlít a Jászberény a felnőttek meccsén. 5-5.

  • 19:10:43

    Új esemény

    Majd Jazvin és Caffey talál be egyik, illetve másik palánknál. 7-7.

  • 19:11:22

    Új esemény

    Caffey aztán gyorsan megszerzi hatodik pontját is, találatára Hendlein válaszol, 9-9.

  • 19:12:30

    Új esemény

    Sherman is betalál a palánk alól, majd Ubilla hozta kihagyhatatlan helyzetbe Hendleint. 11-11.

  • 19:13:14

    Jászberényi KSE

    Dramicsanyin triplájával először vezet a hazai csapat a meccsen. 14-11.

  • 19:16:34

    Kaposvári KK

    Hendlein dobhatott két büntetőt Sherman faultja után, de a KKK csapatkapitánya csak egyik dobását tudta pontra váltani. 14-12.

  • 19:17:10

    Jászberényi KSE

    Rakics közelije után 16-12.

  • 19:17:37

    Kaposvári KK

    Spica kosara zárja az első negyedet, 16-14-re a hazaiak vezetnek az első játékrész után.

  • 19:19:44

    Jászberényi KSE

    Dramicsanyin triplája indítja a második felvonást, 19-14.

  • 19:20:37

    Kaposvári KK

    Benke váloszolt rá triplával a túloldalon, majd Dramicsanyin megpróbált egy újabb hármast elsüllyeszteni, ám ezúttal nem járt sikerrel. 19-17.

  • 19:21:14

    Kaposvári KK

    Sőt, a Puljko által leszedett pattanóból sikerült megindulni, Fodor pedig egy ziccerrel kiegyenlített az akció végén. 19-19.

  • 19:23:20

    Új esemény

    Caffey dob egy ziccert, melyre a túloldalon Benke egy hármassal reagált, 21-22.

  • 19:24:03

    Jászberényi KSE

    Horváth Ákos is betalál, a korábbi válogatott bedobó kettese után 23-22-re ismét a Berény vezet.

  • 19:26:09

    Jászberényi KSE

    Caffey az, aki elsőként átlépi a tíz pontot a pályán lévők közül. Az amerikai ezúttal egy triplát pörkölt be, amivel 11 pontnál jár. 26-22.

  • 19:27:31

    Új esemény

    Jazvin egy közelije, valamint Horváth Ákos büntetője után 27-24.

  • 19:28:38

    Jászberényi KSE

    Cohn két büntetőjével 29-24.

  • 19:29:51

    Kaposvári KK

    Spica ütött oda neki. A szerbnek ez volt az első faultja, a KKK-nak viszont a negyedben az ötödik, így három perccel a negyed vége előtt bónuszba kerülnek a fiúk.

  • 19:30:57

    Kaposvári KK

    Magas szerkezettel operál a KKK. Jazvin és Spice együtt a pályán, az imént épp a két játékos szerzett egy-egy kettest. 29-28.

  • 19:31:33

    Jászberényi KSE

    De jön Caffey, aki most középtávolról talál be. 31-28.

  • 19:32:32

    Új esemény

    Fodor hint egy hármast, Caffey viszont nem sokat várt a válasszal - igaz ő csak egy duplát dobott. 33-31.

  • 19:33:16

    Kaposvári KK

    A negyed utolsó percébe érve újra Fodor eredményes, ziccerével egyenlít a KKK. 33-33.

  • 19:33:42

    Jászberényi KSE

    Spica viszont faultolja Dramicsanyint, aki kettőt dobhat.

  • 19:34:00

    Jászberényi KSE

    Ám mielőtt ezt megtehetné, Szekulovics időt kér.

  • 19:34:22

    Jászberényi KSE

    Dramicsanyin aztán bedobja mindkét büntetőt, 35-33.

  • 19:35:30

    Jászberényi KSE

    Ubilla hagy ki egy triplát, a lepattanót a hazaiak szerezték meg, és egy gyors ellentámadásból Caffey újabb kosarával 37-33-as előnyre tesznek szert.

  • 19:36:02

    Kaposvári KK

    Jazvin dob aztán egy kosarat faulttal együtt, ám a bónusz büntető kimaradt. 37-35.

  • 19:36:30

    Jászberényi KSE

    Rakics középtávoli tempója után 39-35.

  • 19:36:54

    Új esemény

    Fodor, majd Cohn is kihagy egy-egy hármast.

  • 19:37:45

    Új esemény

    Így az utolsó másodpercekben már nem változik az eredmény. A félidőben Jászberény - Kaposvár: 39-35.

  • 19:54:06

    Jászberényi KSE

    Elkezdődött közben a második félidő, Caffeyi pedig nem merevedett el a szünetben: az ő kosara nyitja a harmadik negyedet. 41-35.

  • 19:55:16

    Új esemény

    Jazvin egy duplával, Cseh pedig egy büntetővel tesz hozzá csapata mai teljesítményéhez. 42-37.

  • 19:56:45

    Új esemény

    Ubilla dob egy hármast aztán - az első pontjai voltak ezek a KKK irányítójának - ám Caffey gyors öt ponttal felel erre; előbb egy tripla, majd egy ziccer formájában. 47-40.

  • 19:57:41

    Kaposvári KK

    Ubilla szór egy újabb hármast, majd Benke dob egy ziccert. 47-45.

  • 19:58:03

    Jászberényi KSE

    Cohn talál be közvetlen közelről, 49-45.

  • 19:58:56

    Kaposvári KK

    Nem tudjuk mit csinált Kmézics Zoran Ubillával, de jól csinálta. Az amerikai, már a harmadik hármasát dobta be a negyedben.  49-48.

  • 20:00:48

    Jászberényi KSE

    Időt is kért Szekulovics, hogy elbeszélgessen a játékosaival, miér hagyták felébredni Ubillát.

  • 20:01:24

    Jászberényi KSE

    Caffey dob be egy büntetőt, 50-48.

  • 20:04:14

    Új esemény

    Nem akarjuk azt állítani, hogy részrehajló a fújás, de fél negyed alatt a KKK újra bónuszba kerül, Spica pedig a harmadik személyijét begyűjtve kénytelen leülni. Zárójelben, a Berénynek összesen van hét faultja a eddig a meccsen.

  • 20:05:19

    Jászberényi KSE

    Sherman viszont van annyira sportszerű, hogy két büntetőjéből csak egyet dob be. 51-48.

  • 20:05:51

    Jászberényi KSE

    Jazvin üt oda Shermannek, aki így újra büntetőzhet.

  • 20:06:21

    Jászberényi KSE

    Most nem ront az amerikai, kettőből kettő. 53-48.

  • 20:07:25

    Új esemény

    Jazvin és Ubilla duplái közé Sherman kettese férkőzött be. 55-52.

  • 20:10:27

    Jászberényi KSE

    Baki ütött oda Cohnnak tripladobás közben, így a berényi amerikai hármat dobhatott. Nem hibázott egyszer sem, 58-52.

  • 20:10:54

    Jászberényi KSE

    Dramicsanyin palánk alóli kosara után 60-52.

  • 20:13:05

    Kaposvári KK

    Kiosztanak két technikait is a játékvezetők a kaposvári kispadnak.

  • 20:14:16

    Jászberényi KSE

    Rakics meg bever egy hármast, amivel közte tízenkettő a berénynek. 64-52.

  • 20:14:54

    Új esemény

    Hendlein, majd Sherman talál be aztán, 66-54.

  • 20:16:38

    Új esemény

    Két technikai és kilenc személyi a kaposvári mérleg ebben a negyedben. Most épp Fodor ütött oda Cohnnak, aki be is dobta a faultért járó két büntetőt. 68-54.

  • 20:17:03

    Új esemény

    Jazvin, majd Dramicsanyin talál be, 70-56.

  • 20:18:04

    Kaposvári KK

    Eladott labdákkal is jól állunk, a negyed végén kettőt is elszórtunk, összességében pedig 11-nél jár a csapat.

  • 20:18:37

    Jászberényi KSE

    Ubilla beüti a 10. kaposvári faultot a negyedben, Sherman viszont elrontja mindkét büntetőt.

  • 20:19:22

    Új esemény

    Ezáltal nem változik az állás a negyed végéig. A zárófelvonásnak 70-56-os állásról vághatnak neki a felek.

  • 20:19:49

    Jászberényi KSE

    Rakics triplájával indul az utolsó játékrész. 73-56.

  • 20:21:30

    Kaposvári KK

    Ubilla dob be két büntetőt, 73-58.

  • 20:23:07

    Kaposvári KK

    Majd egy ziccert is, 73-60.

  • 20:23:42

    Kaposvári KK

    Újraélednek a kaposvári remények, Hendlein hármasával már "csak" közte tíz. 73-63.

  • 20:23:57

    Jászberényi KSE

    Időt kérnek a hazaiak.

  • 20:25:36

    Kaposvári KK

    Ubilla hármasával hét pontra olvad a Berény előnye, 73-66.

  • 20:26:22

    Kaposvári KK

    Ez bizony egy 10-0-s kaposvári roham így.

  • 20:26:51

    Kaposvári KK

    Sőt, Jazvin kosarával már 12-0. 73-68.

  • 20:27:49

    Kaposvári KK

    Ubilla dob be két büntetőt, már csak hárommal vezet a Jászberény. 73-70.

  • 20:28:19

    Jászberényi KSE

    Jó négy perc kosárcsend után Cohn talál be újra hazai oldalon. 75-70.

  • 20:30:19

    Új esemény

    Sherman is betalál két egymást követő Jászberény támadásnál, a kettő közt Puljko szerezte meg első pontjait. 79-72.

  • 20:31:35

    Kaposvári KK

    Alig három perccel a meccs vége előtt időt kér Kmézics Zoran.

  • 20:32:23

    Új esemény

    Fodor, majd Cohn dob egy-egy duplát. 81-74.

  • 20:34:31

    Kaposvári KK

    Sherman kihagyott büntetői után leszedjük a pattanót, ám Jazvin eladja a labdát.

  • 20:35:08

    Új esemény

    Ezzel nagyjából el is dőlt a meccs, ugyanis már az utolsó percében jár a csata.

  • 20:35:54

    Kaposvári KK

    Jazvin sajnos két büntetőt is kihagy a végén.

  • 20:36:53

    Új esemény

    Puljko kipontozódik közben, Cohn pedig bedob két büntetőt. 83-74.

  • 20:37:17

    Kaposvári KK

    Ubilla dob egy ziccert, majd faultolja azonnal Caffeyt.

  • 20:38:00

    Kaposvári KK

    Egyébként Ubilla is kipontozódott ezzel.

  • 20:38:49

    Kaposvári KK

    Jazvin a legvégén még elront egy palánk alóli dobást, de ez már nem osztott, nem szorzott.

  • 20:39:30

    Új esemény

    A mérkőzés véget ért, a Jászberény pedig 85-76-ra megnyerte a találkozót.

  • 20:40:19

    Új esemény

    Kedves olvasóink, köszönjük, hogy velünk tartottak. További szép estét kívánunk.

  • 20:41:01

    Új esemény

    Búcsúzórul a végeredmény: JP-Top Cop Jászberény KSE - Kaposvári KK: 85-76.

Címkék: nb1/a, jászberény, kaposvári kk, kosárlabda, sport