A sérüléssel bajlódó kaposváriak közül mindenki vállalta a játékot a Falco ellen, ír a KKK a jólmegszokott kezdőjével rohamozhatta a vendég gyűrűt a meccs elején. A rohamozást pedig szó szerint kell érteni, mert a találkozó elején nem nagyon hibáztak dobást a somogyiak. Igaz a vendégek sem, akik csak a nyitónegyedben 7(!) hármast süllyesztettek el. A játékrész utolsó mozzanataként egy volt kaposvári játékos, Lekli József szerszett két pontot a palánk alól, amivel a Falco 29-31-re megnyerte az első tít percet.

A támadó-kosárlabdát kedvelők a második etapban is elégedettek lehettek, hiszen a pontszerzés tempójából egyik csapat sem vett vissza. Némileg talán meglepó módon a hazaiaknál Ermin Jazvin, a csapat szezon közben szerződtetett cserecentere volt az, aki legjobb teljesítményt nyújtotta - a félidőben 13 pont állt a neve mellett, amivel ő volt a mezőny legeredményesebbje. A vezető csapat kiléte folyamatosan változott ebben a negyedben, ám a hajrá a hazaiaknak sikerült jobban - az utolsó másodpercben Ubilla például egy távoli triplát is bedobott - így ők vonulhattak előnnyel a feélidőre.

59-52-ről vágtak neki a felek a harmadik periódusnak, amit Burgess és Puljko tűzárbajával indított - a két csapat első nyolc pontját az említett két játékos dobta. Pár perccel a negyed kezdete után Váradi emelt be két triplát, amivel át vette a vezetést a Falco, Kmézics-mester pedig időt is kért. A két csapat, s legfőképp, amit Puljko művelt, embertelen volt. A horvát csak ebben a játékrészben négy hármast dobott, és egészen 27 pontig jutott. De a túloldalon sem volt hiány jó teljesítményekből: Burgess megduplázta első félidőben szerzett pontjai számát - 11-ről 22-re - és Thomas is fontos kosarakt szerzett. Például a negyed végén egy hármast, amivel ők vezettek a periódus legvégén. (83-82)

Az utolsó felvonásban aztán visszaesett némileg a két csapat támadásban nyújtott teljesítménye. Az első négy percben csupán egy Burgess-, és egy Váradi-tripla, valamint egy Hendlein-dupla esett be csupán. Alig két perccel később újabb fordulatot vetta csata: Fodor ziccere után megint a KKK állt előrébb. (91-89) A somogyiak innentől kezdve nem adták ki kezükből a vezetést, de a legvégén azért volt miért izgulniuk a hazai szurkolóknak. Két videóbírózás is tarkította az amúgy sem unalmas hajrát, amik egyszer a KKK, egyszer pedig a Falcot segítették. Az egyik ilyen alkalom után úgy tűnt a kaposváriak vezethetnek egy utolsó előtti, hosszú támadást, ám Puljko kilépett az oldalvonalon, így - a második videóbírózást követően - a Falcohoz került a labda. 16 másodperccel a vége előtt, 101-98-as hátrányban voltak a vendégek, így egy triplával hosszabbításra menthették volna a viadalt, ám Váradi eladta a labdát, és miután Puljko még bedobott két büntetőt, végérvényesen eldőlt a mérkőzés.

Kaposvári KK–Falco KC Szombathely 103–98 (29–31, 30–21, 24–30, 20–16)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Papp P., Praksch P., Horváth A.

Kaposvári KK: Ubilla (15/9), Baki (5/3), Puljko (29/21), Hendlein (15), Spica (7). Csere: Benke (7), Jazvin (21), Fodor M. (4). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Filipovics Gordan.

Falco KC Szombathely: Thomas (23/6), Váradi B. (18/18), Relphorde (8/6), Burgess (25/21), Wright (10). Csere: Lekli (5), Bognár (9/3), Bazsó (-). Vezetőedző: Kálmán László. Edző: Váradi Kornél.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–8, 7. perc: 21–16, 12. perc: 35–35, 17. perc: 46–45, 23. perc: 67–62, 27. perc: 78–72, 32. perc: 83–85, 37. perc: 91–89.

Kipontozódott: Wright (a 39. percben).

Jók: Puljko, Jazvin, Hendlein, Ubilla, Benke, illetve Burgess, Thomas, Váradi B.

Címkék: falco kc szombathely, kaposvári kk, kosárlabda, sport