Az utolsó előtti a listavezető ellen. Röviden így is össze lehetett volna foglalni az erőviszonyokat az ATM-VTP - Táncsics mérkőzés előtt, bár ennek ellenére nem volt akkora különbség a két csapat között az első percekben. Egy negyed után mindössze három pont volt a zöldmezes Táncsics előnye, ami a nagyszünetre mindössze 5 pontra nőtt csak. Így jó előjelekkel várhatták a folytatás Mihályfalviék.

A harmadik negyedben aztán már kijött a két csapat közötti különbség. A Táncsics Tóth vezérletével szép lassan ellépett ellenfelétől, a feketemezesek számára pedig már nem volt visszaút. A vége 74-44-es Táncsics-győzelem lett.

- Többen voltunk, az számított szerintem sokat és az összeszokott csapatjáték. A végére azért összeálltunk megint - mondta Béres Viktor a lefújás után.

Az ATM-VTP számára a vereség ellenére is bíztató lehet az első félidőben mutatott játék.

- Igazából megint kevesen voltunk, ez volt a legnagyobb probléma, egy cserével tudtunk kiállni, ettől függetlenül, az első félidőben elég jól játszottunk a Táncsics ellen, akik nagyon jól játszanak idén. Az első félidőben öt pont volt a különbség, ezzel maximálisan megvoltunk elégedve, arra lehet szerintem építkezni. Továbbra is az a célunk, hogy talán még 1-2 győzelmet összeszedjünk, az első félidő az jó volt ez alapján - válaszolta Mihályfalvi Péter, az ATM-VTP mestere.

A Táncsics csapata továbbra is megállíthatatlan a bajnokságban. 10 meccsből, 10 győzelem eddig a mérlegük és azt sem titkolják, hogy mi lehet a siker titka.

- Nem sokat tartunk edzést, de ha edzés van, akkor meg játszunk és egy összetartó brigád. Igazából ennyi - tette hozzá Béres.

Magabiztos győzelemmel zárta a fordulót a címvédő Tüskevár is, miután Mesterék 75-58-as győzelmet arattak a Monok SE ellen. Szoros meccsen szenvedett vereséget a Tamási a Henger KK-tól, míg a Somogyjád - Meló-Diák meccset elhalasztották.

Folytatás most hétvégén, többek között a Táncsics - Tüskevár rangadóval.

Címkék: atm-vtp, megyekosár, táncsics, sport