Jobban indult a meccs a kaposváriak számára. Ubilla triplája és Hendlein közelije után már öttel mentek a somogyiak és ezután sem lassítottak Kmézics Zorán fiai. 11-4-nél rögtön időt is kért Bencze Tamás, de ez sem rázta fel övéit. Baki hármasával már tíz pont volt a két csapat között, de Pantelicnek köszönhetően ez hétre olvadt a negyed végére.

A második felvonás elején állandósulni látszott a 6-7 pontos kaposvári vezetés, de a vendégeknél Govens és Kinney dobásaiban szinte mindig benne a felzárkózás lehetősége. Végül előbbi hármasa és Mohácsi büntetői után sikerült közelebb férkőzniük a Zala megyeieknek. Már csak három pont volt a különbség, amikor újítani tudtak a hazaiak. Benke vágott be egy triplát a támadóidő lejárta előtt, majd Spica közelijével ismét sikerült ellépnie a KKK-nak. A nagyszünet előtt még Govens volt eredményes, így 41-35-ös hazai vezetés mellett jöhetett a pihenő.

Puljko-triplája vezette fel a harmadik negyedet, Ubilla 2+1-es akciója után pedig ismét tíz pont volt a különbség a két csapat között. A zalaegerszegieknek ekkor még csak fellángolásaik voltak, amire mindig jött a válasz hazai oldalon.

Az utolsó negyednek végül 12 pontos kaposvári előnnyel vághattak neki a csapatok, ami szinte egy szempillantás alatt el is tűnt. Mohácsi közelije és Govens két hármasa után már csak négy pont volt a KKK előnye és úgy festett, hogy Kmézics Zorán időkérése sem rázza fel Hendleinéket. A játékrész felénél viszont szinte a semmiből előkerült Hvorje Puljko. A horvát légiós egymás után 4! triplát vágott be, amivel úgy tűnt végleg padlóra is küldte a vendégeket. Govens kipontozódása is jelezte, hogy fejben már elfáradtak a kékmezesek és innen már nem is volt visszaút számukra. A hazaiak végül szinte végig vezetve, 90-74-re nyertek.

Kaposvári KK - Zalakerámia ZTE KK 90-74 (22-15, 19-20, 21-15, 28-24)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok
Vezette: Pálla Z., Boros T., Hervay T. (dr. Valovics I.)

Kaposvári KK: UBILLA 19/6, Puljko 18/15, Baki 5/3, HENDLEIN 16, SPICA 11 Csere: Benke 9/3, Jazvin 4, Fodor 5/3, Papp 3/3, Kocsis -, Szőnyi -

ZTE KK: KINNEY 24, GOVENS 17/9, Kerpel-Fronius 6, Mohácsi 10, PANTELICS 13/3 Csere: Gáspár -, Krapic -, Velkey 4, Czinger -

Kipontozódott: Govens

Címkék: ZTE, nb1, Kaposvári KK, sport