A csoportmérkőzések után a nyolc közé kerülés volt a tét az eddig még állva maradt 16 csapat számára. Az első mérkőzés rögtön meglepetést hozott, hiszen a PIPELIFE búcsúztatta az esélyesebb SIM Team-et. A folytatásban a Joker Sport Pub, a POMEG ABC és a FIFA is csak egyetlen gól különbséggel győzött és jutott a következő körbe. Nagy meccsen tudott nyerni az M-Car a Maker Autó, míg az Investment az Alibi ellen.

A nyolcaddöntők egyetlen sima meccsét az Unexpected vívta a Zsíroskönyér ellen és 5-0 arányban győzött is. Egyetlen mérkőzés dőlt el büntetőrúgással, melyen a New York Caffe 5-4-re verte a Domino Kijevet. Következhettek a negyeddöntők. Az első meccsen sokáig vezetett a Joker Sport Pub a PIPELIFE ellen, akik a vége előtt egyenlítettek, így jöhettek a büntetők. A ki-ki párbajt végül 5-4-re a PIPELIFE nyerte, így csoport harmadikként továbbjutva elődöntősek lettek.

A következő meccsen az Investment kis büntetőt hibázott a vége előtt 1 perccel, melyet az ellenfél a vége előtt tíz másodperccel meg is büntetett. A harmadik párban az M-Car Autókereskedés taktikus játékkal - melyhez némi szerencse is párosult - egy helyzetét gólra váltotta a POMEG ellen, így némi meglepetésre megnyerte a mérkőzést.

Az utolsó negyeddöntőben a FIFA könnyedén verte a lelkes New York Caffe csapatát. Az elődöntőben az Unexpected 1-0-ra verte a PIPELIFE FC gárdáját, míg a FIFA 2005 csapata 5-1-re az M-Car Autókereskedés csapatát. A kisdöntőben a két meglepetéscsapat csatájából az M-Car Autókereskedés jött ki győztesen, míg a döntőben a FIFA 2005 diadalmaskodott minimális arányban az Unexpected ellen. 

Kedden reggel 9 órakor kezdődött meg az M-Car Autókereskedés Kupa a városi sportcsarnokban. Az első csoportba hat gárda kapott besorolást. A csoportgyőzelmet a SIM Team szerezte meg maximális pontszámmal, míg a második helyen a Domino Kijev végzett. A harmadik helyet a Zsíroskönyét kaparintotta meg, míg az Intachables még izgulhatott, mint legjobb csoport negyedik.

A csoport eredményei: Domino Kijev-Intechables 3-0 G.: Jenei 2, Fónai. Takuma Czezare Sato-Adrenalin FC 3-2 G.: Répási, Vadász, Pozsonyi ill. Itvás 2. SIM Team-Zsíroskönyér FC 2-0 G.: Pap, Simon R. Adrenalin FC-Domino Kijev 1-2 G.: Szikszai ill. Nagy A, Jenei. Intachables-SIM Team 1-4 G.: Posta ill. öngól, Simon M, Kustos, Pap. Zsíroskönyér FC-Takuma Czezare Sato 2-0 G.: Magyar, Valenta. Intachables-Adrenalin FC 1-2 G.: Weimann ill. Itvás, Szikszai. Takuma Czezare Sato-SIM Team 0-3 G.: Simon R. 2, Herbel. Domino Kijev-Zsíroskönyér FC 5-1 G.: Nagy K, Nagy A. 2, Borsi, Vadas ill. Czeglédi. Takuma Czezare Sato-Intachables 0-1 G.: Varga D. SIM Team-Domino Kijev 2-0 G.: Simon R, Tabi. Zsíroskönyér FC-Adrenalin FC 5-1 G.: Bathó, Heizer 2, Éhl, Czeglédi ill. Herkovics. Domino Kijev-Takuma Czezare Sato 3-1 G.: Jenei, Nagy A, Vadas ill. Kalocsai. Adrenalin FC-SIM Team 0-4 G.: Simon M, Simon R, Pap, Herbel. Intachables-Zsíroskönyér FC 3-3 G.: Varga Z. 3 ill. Heizer 2, Magyar Z.

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

SIM Team

5

5

0

0

15

-

1

15

2.

Domino Kijev

5

4

0

1

13

-

5

12

3.

Zsíroskönyér FC

5

2

1

2

11

-

11

7

4.

Intachables

5

1

1

3

6

-

12

4

5.

Adrenalin FC

5

1

0

4

6

-

15

3

6.

Takuma Csezare Sato

5

1

0

4

4

-

11

3

 

Izgalmas és jórészt gólszegény csatákat hozott a B csoport küzdelmei. A csoportgyőzelmet a POMEG ABC szerezte meg megelőzve a Szeszspanyol és a Rákóczis szülők csapatát. Az Alibi csoportnegyedikként jobban zárt mind az A csoportos vetélytársa, így megszerezte a legjobb csoportnegyedik továbbjutó helyet. A csoportból mindenképpen említést érdemel a Ház Ingatlan gárdája, akik végig lelkesen küzdötték végig valamennyi mérkőzésüket.

B csoport eredményei: POMEG ABC-Rákóczis szülők 0-0, Szeszspanyol-Ház Ingatlan 6-0 G.: Bogdánfi 2, Fésűs 2, Babai 2. Alibi-Kapos Atlas 0-0. Ház Ingatlan-POMEG ABC 0-8 G.: Gimesi 4, Tóth N. 2, László, Böjte. Kapos Atlas-Szeszspanyol 1-3 G.: Reichert ill. Sándor 2, Bogdánfi. Rákóczis szülők-Alibi 0-0. POMEG ABC-Kapos Atlas 3-0 G.: Gimesi, Tóth, László. Szeszspanyol-Alibi 1-1 G.: Babai ill. Tábori. Rákóczis szülők-Ház Ingatlan 2-1 G.: Dobos 2 ill. Kulcsár. Alibi-POMEG ABC 1-3 G.: Tábori ill. Böjte, Jovánczai, Gimesi. Szeszspanyol-Rákóczis szülők 1-0 G.: Babai. Kapos Atlas-Ház Ingatlan 6-2 G.: Horváth, Kalmár, Kozicz 2, Nemes, Nagy I. ill. Nagy E, Ház G. POMEG ABC-Szeszspanyol 2-1 G.: Szabó M, Jovánczai ill. Borsos. Ház Ingatlan-Alibi 0-8 G.: Vendriczki, Kalmár, Jutai 2, Ferenczi, Tábori, Farkas, Széphelyi. Rákóczis szülők-Kapos Atlas 1-0 G.: Végh K. 

B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

POMEG ABC

5

4

1

0

16

-

2

13

2.

Szeszspanyol

5

3

1

1

12

-

4

10

3.

Rákóczis szülők

5

2

2

1

3

-

2

8

4.

Alibi

5

1

3

1

10

-

4

6

5.

Kapos Atlas

5

1

1

3

7

-

9

4

6.

Ház Ingatlan

5

0

0

5

3

-

30

3

A kora esti csoport teljesen kiegyenlített küzdelmet hozott. A körbeverésekkel tarkított csoportból az Investment gárdája jött ki győztesen és kilenc pontjával megszerezte a csoportgyőzelmet. Az ellenfele pedig így a jobb csoport negyedik Alibi gárdája lesz majd. A csoport második helyét az M-Car Autókereskedés, míg a harmadik helyet a PIPELIFE gárdája kaparintotta meg.

C csoport eredményei: Barátok Közt-Investment 0-5 G.: Kampf, Martin, Becsei, Horváth 2. Csököly-PIPELIFE FC 1-3 G.: Tóth ill. Soós B, Tollas 2. Barátok Közt-M-Car Autókereskedés 1-1 G.: Pápai ill. Szita. Csököly-Investment 1-2 G.: Sznopek ill. Bank, Horváth. PIPELIFE FC-M-Car Autókereskedés 3-0 G.: Tápi, Ágoston, Soós B. Barátok Közt-Csököly 1-2 G.: Jéger ill. Sznopek, Bognár. Investment-PIPELIFE FC 1-0 G.: Martin. Csököly-M-Car Autókereskedés 2-4 G.: Orsós, Bognár ill. Magyar Cs, Pápai D. 2, Árbogást. Barátok Közt-PIPELIFE FC 4-3 G.: Jéger, Bunovácz ill. Csiszár, Tollas, Soós B. Investment-M-Car Autókereskedés 1-2 G.: Kele ill.Pápai, Varga.  

C CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Investment

4

3

0

1

9

-

3

9

2.

M-Car Autókereskedés

4

2

1

1

7

-

7

7

3.

PIPELIFE FC

4

2

0

2

9

-

6

6

4.

Barátok Közt

4

1

1

2

6

-

11

4

5.

Csököly

4

1

0

3

6

-

10

3

A második játéknap első csoportjában a többek között Balázs Benjaminnal és Kovács Olivérrel megerősített FIFA 2005 csapata magabiztos játékkal verte három ellenfelét is, míg a csoport harmadikként továbblépett Maker Autó ellen ikszeltek. A végig teljesen kiegyenlített mezőnyben a már említett Maker Autón kívül az Unexpected jutott a nyolcaddöntőbe.

D csoport eredményei: Unexpected-Maker Autó 1-1 G.: Fila ill. Mayer Márk. Re Lazio-Young Boys 3-1 G.: Jelena, Fazekas R, Vajda R. ill. Kondor. Unexpected-FIFA 2005 0-2 G.: Kovács O, Hampuk. Re Lazio-Maker Autó 1-3 G.: Orbán ill. Mayer Milán 2, Mayer Márk. Young Boys-FIFA 2005 1-3 G.: Kondor ill. Balázs, Kovács O, Takács. Unexpected-Re Lazio 3-0 G.: Fila, Kuti K, Gál B. Maker Autó-Young Boys 1-2 G.: Mátyás ill. Vas G. 2. Re Lazio-FIFA 2005 1-5 G.: Fazekas ill. Hampuk, Balázs, Kovács O, Takács N, Kárpáti. Unexpected-Young Boys 3-1 G.: Kolumbán 2, Neubauer ill. Horváth F. Maker Autó-FIFA 2005 2-2 G.: Farkas, Pajor ill. Nagy K, Szabó P.

D CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

FIFA 2005

4

3

1

0

12

-

4

10

2.

Unexpected

4

2

1

1

7

-

4

7

3.

Maker Autó

4

1

2

1

7

-

6

5

4.

Re Lazio

4

1

0

3

5

-

12

3

5.

Young Boys

4

1

0

3

5

-

10

3

Az utolsó selejtező csoportban gond nélkül lett csoportelső a New York Caffe. A második helyen a Joker Sport Pub lépett tovább, míg a harmadik helyet a Csontdarálok gárdája szerezte meg. A csoport üde színfoltja volt a Sípmesterek gárdája, akik minden csapatnak méltó ellenfelei voltak.

E csoport eredményei: Sípmesterek-Csontdarálok 1-2 G.: Újlaki ill. Cser 2. Joker Sport Pub-Drink Team 2-1 G.: Kardos, Androsics ill. Baranyai. Sípmesterek-New York Caffé 2-3 G.: Perák, Erdelecz ill. Ivusza, Pallósi, Lörincz. Joker Sport Pub-Csontdarálok 4-0 G.: Czonev, Máté 2, Androsics. Drink Team-New York Caffé 1-4 G.: Baranyai ill. Balogh, Pallósi 2, Nemes. Sípmesterek-Joker Sport Pub 0-1. Csontdarálok-Deink Team 3-1 G.: Cser 3 ill. Marosvölgyi. Joker Sport Pub-New York Caffé 0-2 G.: Ivusza 2. Drink Team-Sípmesterek 0-1 G.: Szántó. Csontdarálok-New York Caffé 1-4 G.: Cser ill. Pető, Balogh, Nemes, Ivusza. 

E CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

New York Caffe

4

4

0

0

13

-

4

10

2.

Joker Sport Pub

4

3

0

1

7

-

3

7

3.

Csontdarálok

4

2

0

2

6

-

10

5

4.

Sípmesterek

4

1

0

3

4

-

6

3

5.

Drink Team

4

0

0

4

3

-

10

3

Nyolcaddöntők: SIM Team-PIPELIFE FC 1-2 G.: Pap ill. Tollas, Bene. Szeszspanyol-Joker Sport Pub 0-1 G.: Laczkó. Unexpected-Zsíroskönyér FC 5-0 G.: Gál, Fila, Andremann, Neubauer, Kolumbán. Investment-Alibi 2-0 G.: Horváth G, Keller. POMEG ABC-Csontdarálok 1-0 G.: Tóth N. Maker Autó-M-Car Autókereskedés 0-1 G.: Plajbász. FIFA 2005-Rákóczis szülők 4-3 G.: Takács, öngól, Kárpáti, Kovács O. ill. Dobos, Csepregi, Mezőfi. Domino Kijev-New York Caffe 0-0 (büntetőkkel:_ 4-5)

Negyeddöntők: PIPELIFE FC-Joker Sport Pub 1-1 (büntetőkkel: 5-4) G.: Soós B. ill. Androsics. Unexpected-Investment 1-0 G.: Neubauer. POMEG ABC-M-Car Autókereskedés 0-1 G.: Magyar Cs. FIFA 2005-New York Caffe 2-0 G.: Hampuk, Kovács O.

Elődöntők: Unexpected-PIPELIFE FC 1-0 G.: Kuti K. M-Car Autókereskedés-FIFA 2005 1-5 G.: Magyar Cs. ill. Hampuk, Nagy 3, Balázs.

Harmadik helyért: PIPELIFE FC-M-Car Autókereskedés 1-2 G.: Soós B. ill. Pápai D, Horváth L.

Döntő: Unexpected-FIFA 2005 0-1 G.: Hampuk

A torna különdíjasai-gólkirály: Gimesi Péter (POMEG ABC) lett 6 góllal, míg a legjobb kapusának Czebei Ádámot (Unexpected) válaszották meg. 

Címkék: M-Car kupa, Sportpálya 2004 Egyesület, szilveszter