A Sportpálya 2004 Egyesület és a Somogy Megyei Szabadidősport szövetség közösen rendezi meg december 5-én szombaton, a hagyományos évadnyitó teremlabdarúgó tornáját a szennai sportcsarnokban.

A Sportpálya 2004 Egyesület rendezvényeinek a népszerűségére jellemző, hogy a maximális nevezői létszám szinte pillanatok alatt betelt. A még időben jelentkező gárdák három ötös csoportban kezdik majd az előcsatározásokat. A lebonyolítás szisztémája semmit sem változott az előző évekhez képest, hiszen a legfontosabb elv érvényesül továbbra is, miszerint minden nevező legalább négy mérkőzést tudjon játszani.

A csoportok első helyein végeztek egyből elődöntősök, míg a három csoport második gárda a középdöntőben küzd meg, a még fennmaradó egy elődöntős helyért. A torna reggel nyolc órakor kezdődik, míg a döntőt fél kilenc után rendezik majd. A torna mezőnyében több visszajáró csapatot is találunk, de természetesen akadnak olyanok is, akik első ízben próbálnak majd szerencsét.

A csoportbeosztások-A csoport (kezdés: 8.00): Drink Team, WIN Team, In Team, Kaposfüred SC, Adrenalin FC. B csoport (kezdés: 11.30): Heavenly Bartanders, Dribling, Dinamo, Agregátor SE, PIPELIFE FC. C csoport (kezdés: 15.00): Haverok, Unexpected, Pek Snack B.átuszás, Re Lazio, Matracvarázs.

Címkék: mikulás kupa, teremfoci, szenna, sport