A nyitómérkőzés elején még szoros küzdelmet láthattunk, majd egyre jobban elhúzott ellenfelétől a Kaposfüred és végül magabiztos különbséggel nyerte a mérkőzést.

A folytatásban a Rákóczis szülők és a WIN Team küzdött meg egymással. Az összecsapás elején felváltva estek a találatok és - hol az egyik hol másik - csapatnál volt az előny. A második félidő közepén tudott először két góllal meglépni a Rákóczis szülők alakulata, és ezt az előnyt már meg is őrizték a mérkőzés végéig.

A QLR PC Bontó alaposan ráijesztett az esélyesebb ellenfelére, a második játékrész feléig jól tartották magukat, sőt többször a vezettek is. A végjátékban aztán a több cserejátékossal rendelkező, frissebben mozgó Partner Kisáruház, a maga javára fordította a mérkőzés végeredményét.

A tavalyi bajnok első fellépése nem hozott izgalmakat, így az Alibi biztosan gyűjtötte be mindhárom pontot, a Kaposfő ellen.

A késve érkező Postás csapata nagyszerűen helytállt a jó erőkből álló Investment ellen, akik így alaposan megizzadtak az első három pont megszerzéséért.

A nap utolsó meccse hozta az igazi rangadót. Mindkét csapat alaposan kitett magárért és hajtós, színvonalas meccset produkáltak. Külön ki kell emelni, hogy a nagy iram és küzdelem, rendkívül sportszerű játékkal párosult mindkét oldalon, így a csapatok újfent bebizonyították, hogy a nagy tét és a fontos meccs mellett is lehet sportszerűen játszani! A meccset egyébként a szerencsésebb, helyzeteit jobban kihasználó Orci nyerte 3-2 arányban.  

A Fürge Nyuszi Focivilág Kupa amatőr teremlabdarúgó bajnokság 1. fordulójának eredményei:

Kaposfüred SC-Adrenalin FC 7-2
G.: Bunovácz A. 4, Balog B, Krakter, öngól ill. Fazekas, Orbán.

Rákóczis szülők-WIN Team 5-3
G.: Nagy T. 2, Dobos, Szép, Pápai ill. Harnos 2, Becsei.

QLR PC Bontó-Partner Kisáruház 2-4
G.: Orsós K, öngól ill. Simon M, Tóth, Horváth N, Lörincz.

Alibi FC-Kaposfő 7-1
G.: Vendriczky 3, Lapat 3, Farkas ill. Árbogást.

Investment-Postás SE 5-2
G.: Kampf, Horváth M, Martin, Gulyás, Horváth T. ill. Dancs 2.

Orci-PIPELIFE FC 3-2
G.: Talósi, Somogyi, Csiszár ill. Bene, Tollas.

A következő forduló (12.02.) párosítása:

17.30 Kaposfő-Kaposfüred

18.00 WIN Team-Zselic Team

18.35 Postás-Rákóczis szülők

19.05 Partner Kisáruház-Investment

19.40 PIPELIFE FC-Alibi FC

20.15 Adrenalin FC-QLR PC Bontó

Címkék: amatőr, terem, bajnokság, sport