Mondhatni kötelező volt a Kaposvári Röplabda Akadémia növendékeinek a győzelem, a Budaörs elleni első mérkőzésen. Az Országos Serdülő Bajnokság selejtezőjén résztvevő csapatok egy tornán már túl voltak a kaposvárit megelőzően, így jól ismerhették egymást korábbról.

- Ugyanezekkel a csapatokkal egyszer már játszottunk. Két csapatot sikerült legyőznünk, a Budaörs és a Közgáz gárdáját, a Vasastól pedig kikaptunk. Azt gondolom, hogy a mai napon sem lehet más elvárás, mint azt a két csapatot, akiket megvertük, ismét legyőzzük és a Vasas ellen szeretnénk egy jó mérkőzést játszani - mondta Kovács Balázs, az 1.MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia edzője.

Az első meccsen pályára lépő budaörsiek főként tapasztalatszerzés céljából vágtak neki az idei kiírásnak.

- Igazából mi még tanulni jövünk. Egy fiatal egyesület vagyunk, tulajdonképpen ez az első generáció az utánpótlás nevelésünkben, tehát mindenképpen a tanulás a fő. Picit meg tudtuk szorongatni fent Pesten a Kaposvárt, reméljük, hogy ez most is sikerül idehaza - válaszolta Dezső Béla, a Budaörsi DSE edzője.

A kaposvári lányok a továbbjutást érő második helyet tűzték ki célul a selejtező előtt, amihez leginkább jó csapategységre volt szükségük.

- Egész jó a csapat, még azért van mit csiszolni azon, hogy egy csapattá összeálljunk, mert igazából mindenki jó külön-külön, csak az a fontos, hogy egybe. Reméljük, hogy sikerül továbbjutni és akkor még tudunk csiszolni ezen - tette hozzá Kolics Kíra, a kaposvári csapatból.

A RÖAK-os lányok végül sikerrel vették a selejtezőt. Magabiztosan, 3:0-ra verték a Budaörs és a Közgáz csapatát is, így a harmadik meccsüket már tét nélkül vívhatták meg. A Vasas azonban már komolyabb feladatnak bizonyult, és végül egy szorosabb szettre futotta a cserékkel felálló kaposváriaktól. A vége 3:0-ás vereség lett és továbbjutás a második helyen.

Címkék: serdülő, Kaposvári, RÖAK, akadémia, röplabda, bajnokság, sport