A magyar birkózás kiválóságának 74 évig tartott a földi útja, de a neve örökre fennmarad, hiszen páratlan gyűjteményt hagyott az utókorra - írja megemlékezésében a Magyar Birkózó Szövetség.

Papp József néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy összegyűjti azokat a tárgyi emlékeket, amelyek példamutatóak lehetnek az utókor számára. Érmek, képek, tablók, mind megannyi ereklye ...

A gyűjtemény egyik legbecsesebb darabja egy 1920-as plakett a Kaposvári Turul Sportegylettől. Ezt Matula Mihály, a birkózás egyik nagy egyénisége kapta a győzelméért, Kaposvárott.


Papp József 1941-ben Igalon született, a pályafutását ökölvívóként kezdte, majd később tért át a birkózásra. Egy helyütt így összegezte szakmai életútját:

"Ifjúsági magyar bajnok, válogatott, több országos jellegű verseny győztese voltam. 1959-ben Somogy megye harmadik legeredményesebb sportolójának választottak. Az 1960-as olimpiára való felkészülésnél, Tatán, az edzőtáborban mint birkózó, egyedül képviseltem az egész megyét. Somogyból, semmilyen másik sportágban nem képviseltették magukat sportolók."

Címkék: Papp József, birkózó, múzeum, sport