A férfi teke Szuperliga 6. fordulójában a Répcelak csapatát fogadta a Közutasok-1.MCM Kaposvári TK alakulata. A mérkőzés egyértelmű esélyese a tabellát vezető vendégcsapat volt.

- Veretlenül állnak a tabellán, sőt, a jobb csapatpont arányuknak köszönhetően vezetik is a bajnokságot. Mindenképp fontos nekik a győzelem, mindenhova, így ide is győzni jöttek. Nehéz dolgunk van, meglátjuk, hogy mi lesz belőle - mondta Kálny Krisztián, a Közutasok-1.MCM KTK szakosztályvezetője.

Az utóbbi években a Szuperligában folyamatosan dobogós helyen végző vasiak nemzetközi porondon is kitűnő eredményekkel rendelkeznek. Két hete ezüstérmet szereztek a harmadik számú európai kupaversenyen, az NBC kupán.

- Mindenféleképpen előre szeretnénk lépni egy picit. Zsinórban három éven keresztül harmadikok voltunk, ezzel a szándékkal igazoltuk a Zapletán Zsombor is. Idén mindenféleképpen a második helyre szeretnénk odajutni, és a bajnokok ligájában minél tovább jutni - tette hozzá Kiss Zsolt, a Répcelaki SE edzője.

A vendégek esélyeshez méltóan kezdték a kaposváriak elleni összecsapást. A Vörös Milán - Rudolf Balázs páros 600 fa felett zárt, és a vendégek 234 fás előnybe kerültek. A gyenge kezdés ellenére a KTK két középső embere nagyon motiváltan lépett pályára. Lengyel Dániel és Magyar József is 570 fás eredményt ért el, melynek köszönhetően mindketten megszerezték a csapatpontot. Az utolsó sorban megpróbálták kiharcolni a döntetlent a Közutasok.

Földesi Zsoltnak sikerült is megszereznie a harmadik pontot, Horváth László azonban alulmaradt ellenfelével szemben, így a vége 5:3 lett a Répcelak javára. A remekül teljesítő vendégek összesen 3449 fát gurítottak, ami mindössze 16 fával maradt el a jelenlegi csapat pályacsúcstól. A Közutasok csapatára a jövő héten hasonlóan nehéz feladat vár: az együttes a 7. fordulóban a negyedik helyen álló Zalaegerszeg otthonába látogat.

Címkék: közutasok, NB1, teke, sport