Szépszámú közönség előtt vívta meg a Fino férfi röplabdacsapata az új évad első hazai bajnoki mérkőzését. A Kaszap Tamással és Csoma Krisztiánnal felálló MAFC a nyitó szettben csak az első technikai szünetig tartotta a lépést a házigazdával. A folytatásban fokozatosan elhúzott a címvédő, amiben Bagics Balázsnak voltak elévülhetetlen érdemei: a csapatkapitány foghatatlan nyitásainak köszönhetően egészen 21:12-ig szárnyalt a Fino. A hajrában sem változott a játék képe, az utolsó támadást Bozóki Bence fejezte be sikerrel (25:15).

A térfélcsere után a fővárosiak kezdtek jobban, és már 6:2-re vezettek, amikor a Fino újra erőre kapott. A somogyiak 10:10-nél fogták be ellenfelüket, Rása Alex remek szerváival pedig megnyugtató előnyre tettek szert. Magyar Bálint ász-nyitása után 16:12 állt a táblán, Rása vízfakasztó bombája után pedig már 20:15-re alakult az eredmény. A nézők több látványos labdamenetet láthattak, a vendégek pedig derekasan küzdöttek, és 19 pontig jutottak. A második játszma végére Nagy József tett pontot (25:19, 2-0).

A harmadik játékrészre is maradt tartalék a vendégcsapatban, és nem csak Kaszap villant meg, hanem a tárak is hozzátették a részüket a játékhoz. A kaposváriak többször is ledolgozták az összeszedett hátrányt, de a MAFC rendre újítani tudott. A szett harmadik harmada 15:16-ról indult, és ezután is felváltva estek a pontok. 18:20 után négy Fino-pont következett egymás után, Nagy József blokkjával pedig eljutott a meccslabdáig a társaság. Csoma még szépített, de Nagy sikeres támadásával véget ért a 73 perces küzdelem (25:22, 3-0).

Fino Kaposvár SE – MAFC-BME 3-0 (15, 19, 22)

Kaposvár, 300 néző. V.: Farkas L., Mezőffy.

Fino: Magyar B. 3, Bagics B. 16, Nagy J. 7, Németh F. 13, Bozóki 7, Rása 9. Csere: Deák (libero), Keen. Vezetőedző: Demeter György.

MAFC: Kaszap 4, Tamasi 9, Szabó B. 8, Sow 4, Kunert 6, Csoma 4. Csere: Vocskó (libero), Tari, Csépke, Farkas T. 3. Vezetőedző: Novák László.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 0:1, 3:1, 5:6, 8:7, 11:8, 14:11, 16:12, 21:12, 24:14. II. játszma: 1:3, 2:6, 4:8, 10:10, 14.10, 16:12, 20:15, 23:17, 24:19. III. játszma: 0:2, 4:4, 7:7, 9:12, 14:14, 18:18, 18:20, 22:20, 24:21, 24:22.

Címkék: MAFC, NB1, fino, röplabda, Kaposvár, sport