A dunaújvárosi és a Pénzügyőr elleni - szintén idegenbeli - győzelem után az elmúlt hétvégét pihenéssel töltötték a fiúk, de ezen a héten már az első hazai találkozó áll az érdeklődés középpontjában. A Fino a MAFC legénységét látja vendégül, és az előzetes esélylatolgatások alapján nagy csatára számíthatunk.

A fővárosiak semmit nem bíztak a véletlenre az erősítések terén: együttesükben már pályára lépett a válogatott feladója, a korábban Kaposváron is megforduló Kaszap Tamás, és a terveik szerint egy másik válogatott játékost, az ugyancsak korábbi Fino-játékost, Csoma Krisztiánt is pályára küldenek majd a hétvégén. Ha így lesz, igazi presztízscsatára számíthat a remélhetőleg népes közönség.

Javasolt böngésző: Google Chrome

Címkék: MAFC, Fino Kaposvár, NB1, röplabda, sport