Gyors kosarakkal kezdődött a találkozó, a negyedik perc végére már 11-9-es vendég vezetést mutatott az eredményjelző. A kaposváriak kezdőként szerepet kapó fiatalja, Benke Szilárd jól kezdte a találkozót, az ötödik pervben már második hármasát süllyesztette el, amivel át is vette a vezetést a hazai együttes. Vendég oldalon szárnyaltak a magasemberek, Lekli és Krisztanovics sorra szerezte a kosarakat a festékből. Három perccel a játékrész vége előtt Spica duplái, valamint Benke 2+1-e már négy pontos hazai vezetést eredményezett, ám a remeklést gyors hibák követték kaposvári oldalon. Két támadásukat is eladott labdával "fejezték be a somogyiak", amikből könnyű kosarkat szerzett Sitku ernő alakulata. (19-19) A negyed vége a hazaiaknak sikerült jobban. Jones hármasára, valamint Spica duplájára Krisztanovics tudott válaszolni egy kettessel, így az első tízperc hazai vezetéssel ért véget. (24-21)

Hamar ledolgozták hátrányukat a vendégek: egy 11-2-es rohanással a harmadik perc közepén 26-32-re az NYKK állt előrébb. Hendlein és Jones fújt riadót ekkor egy dupla, illetve egy tripla formájában, ám a vendégek ugyan úgy betaláltak kintről, így előnyük megmaradt. Ami késik, nem múlik - szokták mondani. A negyedik percben Benke negyedik kísérletéből már harmadik tripláját szerezte, Spica pedig egy palánk alóli kosárral visszavette a vezetést a KKK-nak. (36-35) Ez az állapot azonban csak pillanatnyi volt. Molnár és Lekli találataival ismételten vezetni tudott a nyírségi alakulat. A csata fordulatos jellege mit sem változott a folytatásban. Benke büntetőivel - aki ezzel már 16 pontnál tartott - újra a somogyiaknál volt az előny, mely egészen a nagyszünetig ki is tartott. (44-39)

Támadásban Lekli duplájával, védekezésben pedig egészpályás letámadással kezdett Sitku Ernő együttese. A hazaiak azonban nem roppantak össze, előbb Spica, majd Benke átadásából Hendlein, egy pöcivel volt eredményes, így 48-41-re meglógott a Kaposvár. Sitku rögtön időt kért, de szavai nem hatottak csapatára, ugyanis rögtön egy eladott labdával folytatták, amiből Hendlein zsákolhatott üres ziccerben. (50-41) A megszerzett előnyével jól sáfárkodtak Hendleinék, akik okosan játszva, sok passzal igyekeztek helyzeteket kialakítani. Meg is volt ennek az eredménye, a peridódus felénél 59-48-ra tornászta a különbséget a somogyi gárda. A differencia a játékrész második felében tovább nőtt, köszönhetően többek közt a harmadik negyedben kilenc egységet termelő kaposvári irányítónak, Igor Mijajlovicsnak - megjegyzendő, hogy az első félidőben nulla ponttal zárt, így elég nagy feltámadást mutatott a játéka.

Az zárónegyed 67-52-es hazai vezetésről indult, amire Hendlein rögtön rátett még kettőt. Marko Spicára rövid idő leforgása alatt két faultot fújtak, amivel hamar a kiponozódás szélére sodródott. Szekulovics le is kapta őt a pályáról, majd Szavics kosara után időt is kért a hazai tréner, megelőzve a nagyobb bajt. A Nyíregyháza ekkor faragott is hátrányából egy keveset, de a fontos pillanatokban hazai oldalról is jöttek a kosarak, így jelentősen nem csökkent a hazai előny. Az utolsó négy percet 76-64-es állásról kezdték meg a felek. Unruh ekkor zsinórban két triplát rámolt be, majd Bus Iván ziccere már 78-72-re hozta fel az NYKK-t. Lélektanilag nagyon fontos 2+1-et hozott össze ekkor az idő közben visszatérő Spica, így 81-72-vel érkezett el a csata utolsó két perce. A nyírségieknek a túloldalon nem jött össze a pontszertés, Spicát viszont kihagyhatatlan helyzetbe hozta Jones, 85-72-re duzzasztva a vezetésüket. Benke Szilárd fél perccel a vége előtt értékesített egy tempót, ami után a Nyíregyháza esélyei végleg elszálltak. A KKK így ha feledtetni nem is, de javítani tudta a Paks elleni nagy zakót.

Címkék: nyíregyháza, meccs, kkk, sport