A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szervezésében megtartott rendezvény pénteki tanácskozását Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa nyitotta meg. A magyar politikus beszédében hangsúlyozta, hogy EU-s biztosként a sport területén két fő célt tűzött ki. Az egyik a testmozgás népszerűsítése, mivel egy felmérés szerint az uniós állampolgárok több mint a fele fizikailag inaktív. A betegség miatt kiesett munkaórák, valamint a megnövekedett társadalombiztosítási és egészségügyi kiadások évente több mint 80 milliárd euró többletköltség jelentenek a tagállamoknak, ugyanakkor rontják a tagországok gazdasági eredményét, s ezáltal versenyképességét is.

Claude Scheuer, az EUPEA (Európai Testnevelési Szövetség) elnöke és az ICSSPE (Sporttudományi és Testnevelési Nemzetközi Tanács) igazgatótanácsának tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a testnevelés az iskolai nevelés szerves része, s ebben nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is törekedni kell.

null

Balogh Gábor tájékoztatása szerint a háromnapos rendezvény keretében a résztvevők összehasonlítják a nemzeti tanterveket, kicserélik tapasztalataikat, s ajánlásokat fogalmaznak meg arra, miként lehet emelni az iskolai testnevelés minőségét. Az elnök hozzáfűzte: ezen kívül az MDSZ célja az is, hogy megmutassa magát a konferencia külföldi résztvevőinek, akik komolyan érdeklődnek az iránt, milyen igazgatási, szervezési és szakmai irányelvek mentén vezették be Magyarországon a mindennapos testnevelést.

Balogh Gábor szerint a program fő célja, hogy olyan új mozgásformákat - például kreatív tánc, stresszkezelés, jóga - vezessenek be a testnevelésben, amelyek segítségével olyan gyerekekkel is meg tudják szerettetni a testmozgást, akikkel a korábbi, hagyományos módszerekkel nem sikerülne.

Címkék: mindennapos, testnevelés, változások, sport