A felkészülési időszak utolsó hetéhez érkeztek a Kaposvári Asztalitenisz Club versenyzői. A férfi és a női szakosztály most együtt készül az új szezon küzdelmeire, csaknem három hónapos szünet után.

- Elég hosszú pihenő volt. Júniusban hagytuk abba, augusztusban viszont már edzések folytak. A lány és a fiú csapat is. A lányok ugye az NB1-ben indulnak, a fiúk az NB3-ban. Úgyhogy igyekszünk ismét munkába állni és elkezdődik a bajnokság a hétvégén - mondta Okos Balázs, a Kaposvári AC játékos-edzője.

A férfiak az előző szezont a nyolcadik helyen zárták. Ennél mindenképpen szeretnének előrébb végezni az idén, melynek érdekében jelentősen meg is erősödött a keretük. A csapat nem titkolt célja az NB2-es tagság kiharcolása, amit a csapat egyik új szerzeménye is reálisnak tart.

- Itt lakom, nagyon sok barátom van akivel korábban itt játszottam. Egy nagyon jó csapat alakult itt ki. Lengyeltótiból jött egy csapattársam Márton János is és célunk, hogy az első háromban bent legyünk - válaszolta Sándor Dániel.

Természetesen a hölgyek is szeretnének előrébb lépni a tavalyi ötödik helyükről. Náluk a férfiakhoz képest kisebb volt a játékosmozgás, így összeszokott társaságként vághatnak neki az NB1-es pontvadászatnak.

- A hölgyeknél kicsit átalakult a csapat. Magyarcsik Laura elment Szekszárdra egy másik csapathoz, illetve a Tollas Vivien került be a csapatba, ő a negyedik ember most. Az alaptagok, Fekete Zsuzsanna és az Ivett. Illetve van egy olyan játékosunk, aki nálunk játszott régen, Ausztriában játszott utána és most visszakerült egy pár évvel ezelőtt, Körmendi Orsolyáról van szó, úgyhogy ő a negyedik tag. Igyekeznek ők is reméljük minél jobb teljesítményt elérni ebben az évben is - tette hozzá Okos Balázs.

A mindössze 15 éves Tollas Vivien idén már a felnőtt csapat oszlopos tagjaként várhatja a szezonrajtot.

- Most elment egy ember tőlünk és most én vagyok így az állandó játékos és hát minimum 12 meccset szeretnénk nyerni. A többi pedig, hogy miként sikerült azt majd meglátjuk. Augusztus elején kezdtünk, az eleljén még csak alapokat csináltunk, utána már szervából feladatokat, meg adogatásfogadást - válaszolta Tollas Vivien.

Aki pedig a helyszínen szeretne szurkolni a kaposvári ping-pongosoknak, az megteheti a hétvégén az Arany János úti csarnokban. A férfiak a Komlói Sport csapatát fogadják szombaton 11 órától. A hölgyek eközben pedig Nagykanizsán lépnek pályára a Sörgyár együttese ellen.

Címkék: Kaposvári AC, nb3, asztalitenisz, nb1, bajnokság, sport