A játéknap rögtön egy rangadóval kezdődött, melyen a helyzeteit – köztük egy büntetőt is – sorra elpuskázó Pek Snack Balaton-átuszás ellen viszonylag könnyedén győzött, a Meiszterics Autósiskola csapata. A folytatásban a becsülettel küzdő Rákóczis szülőknek nem igazán volt szerencséjük, így az újonc Matracvarázs viszonylag könnyedén zsebelte be a három bajnoki pontot.

A mérkőzés utolsó előtti percéig biztos győztesnek látszott a Magiszter FC a Nyár FC ellen, akik viszont végig hittek a pontszerzésben, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen az utolsó két percben két gyors akció végén lőtt gólokkal kiegyenlítették ellenfelük előnyét, így ikszre hozták a mérkőzést.

A bajnokság másik új gárdának nem sikerült jól a bemutatkozás, így az Igal vereséget szenvedett a két csapat „összeolvadásából” létrejött Royal Fröccs-PC Bontó alakulatától. A játéknap két utolsó meccse már nem hozott különösebb izgalmakat, hiszen a KO-DI Bt. Halbolt és az Orci gárdája könnyedén jutott a bajnoki pontok birtokába. 

A Maker Autó Kupa 1. fordulójának eredményei:

FC Meiszterics-Pek Snack B.átúszás 4-1

G.: Varga Z. 3, Répási ill. Cser

Rákóczis szülők-Matracvarázs 0-5

G.: Kelemen K. 2, Rohrer Z, Rohrer A, Vadas A.

Nyár FC-Magiszter FC 4-4

G.: Orsós Zs, Pintér Z, Kordé 2, ill. Őszi, Vinczellér, Horváth G, Dobai

Igal SE-Royal Fröccs –PC Bontó 1-2

G.: Gadár ill. Mayer B, Ponekker

Lamello-Adrenalin FC-KO DI Bt. Halbolt 2-8

G.: Fazekas, Hetényi G. ill. Nezdei 4, ifj. Ács 2, Pintér, Németh K.

Orci SC-Amatőrök 7-1

G.: Csiszár 2, Szulimán P. 3, Kesztyűs D, Bóna ill. Kukuly.

A következő forduló (09.09.) párosítása: 17.00 FC Meiszterics-Rákóczis Szülők, 17.45 Matracvarázs-Lamello Adrenalin FC, 18.30 KO DI Bt. Halbolt-Nyár FC, 19.15 Amatőrök-Igal SE, 20.00 Royal Fröccs PC Bontó-Pek Snack B.átúszás, 20.45 Magiszter FC-Orci SE.

Címkék: Maker, kispálya, Autó, Kupa, sport