Ha augusztus vége, akkor Koncz – Csiszár Emléktorna. A Búzavirág SC az utóbbi három évben ezzel az elnevezéssel rendezi meg hagyományos szezonzáró strandröplabda tornáját, így állítva emléket egykori játékosuknak, valamint volt elnöküknek. A Búzavirág SC vezetői az idén nyáron sem tétlenkedtek: több versenyt is szerveztek Kaposváron, valamint Balatonlellén is.

- Jó időt fogtunk ki minden tornánkon. Nagyon sokan voltak, 40-50 közötti páros indulók voltak. Reggeltől késő estig tartott a verseny. Ez az évadzáró a késői időpont miatt egy kicsit gyérebb érdeklődésű, mint a többi, de összességében nagyon jó szezont zártunk - mondta a Búzavirág SC szervezője, Kalóz László.

A tornára így is 17 páros nevezett, férfi, női, vegyes páros és öregfiúk kategóriában. Érkeztek versenyzők Pécsről, Budapestről, valamint a legtöbben Kaposvárról. Számos, a megyebajnokságban szereplő csapat játékosa is kilátogatott a Desedára. A Kacsógép Taszár együttesét a hölgy szekció képviselte.

Az országban kuriózumnak számítanak az olyan tornák, ahol öregfiúk számára is biztosítanak külön kategóriát. A Koncz – Csiszár Emléktorna pedig ezek közé a versenyek közé tartozik. Nem is csoda, hogy néhányan nagy áldozatot hoztak azért, hogy részt vehessenek rajta.

Izgalmas és változatos labdamenetek jellemezték a meccseket, több meglepetés és nem várt eredmény is született a torna során. Címvédés nem történt egyik kategóriában sem: a férfiaknál a Selega Balázs - Farkas Ádám kettős vihette haza a vándorserleget, a hölgyeknél pedig a Matesz Georgina - Grábner Tímea duó bizonyult a legjobbnak. Vegyes párosban Vajda Evelin és Ledniczky Róbert vitte a prímet az öregfiúnál pedig az első helyen a Hervai Tibor - Kalóz László alkotta csapat végzett.

Címkék: szezon, röplabda, strand, sport