Nem lehetett hiányérzete annak a mintegy 300 nézőnek, akik kilátogattak ma a Rákóczi Marcali elleni bajnokijára. A csapat győzött és gólnak is hét alkalommal örülhettek a Rákóczi szimpatizánsai. Izgalmakat nem igazán tartogatott a találkozó, Márton András már a harmadik percben vezetéshez jutatta a hazaiakat.

Az ezt követő hat gólból három az első, három pedig a második félidőben esett, melyből Pallósi Rolandét és Vadas Zalánét önök is megtekinthetik alábbi videónkban, a két vezetőedző nyilatkozatával együtt.

 

Címkék: marcali, meccs, rákóczi, sport