Közös összejövetellel zárták az idényt a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola edzői. Az eseménnyel, melyen minden szakosztály részt vett, a szakemberek idén végzett munkáját honorálta a sportiskola vezetősége.

Hosszú és kimerítő szezonon vannak túl a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolói, valamint edzői. Az idény végeztével a KASI igazgatósága egy fogadással köszöntötte szakembereit, akik egy újabb eredményekben gazdag évadot zártak.

- A könnyedebb értékelésé lesz a mai nap. Egyik kolléga lángos süt, a másik a halászlébe szerzett halat, a harmadik megfőzte a halat, szóval egy ilyen kis közösségi élményben veszünk részt és így megyünk neki a nyárnak - mondta a Kaposvári Sportiskola és Sportközpont igazgatója, Dér Tamás.

Az évadzárón a Sportiskolánál megtalálható mind az öt sportág képviselte magát, az edzők közt pedig szinte természetes módon a sport adta a fő témát.

- Mivel megszállott szakemberekről van szó itt a sportközpontban, biztos, hogy előkerül a szakma, de nyilván, hogy kicsit más vonatkozásban és más körülmények között beszélgetünk egy jó halászlé mellett - tette hozzá Takács László, birkózóedző.

A küzdősportok idén is rengeteg érmes helyezést szállítottak a versenyekről. A birkózók mellett a judósok is remek szezont futottak, sőt, az egykor a KASI-ban nevelkedő cselgáncsozók a nyáron Ifi valamint junior Európa-, és világbajnokság öregbíthetik a város hírnevét.

- Fárasztó volt, de eredményes, és ezek kárpótolják az embert a fáradtságért. A kisebbek közül is jó néhány nagyon tehetséges kis srác bontogatja a szárnyait. Ők lesznek majd az utánpótlása annak a néhány menőnek, akik most világversenyekre készülnek - árulta el a dzsúdóedző, Böröcz Zsolt.

A Sportiskolánál azzal is tisztában vannak, hogy az eredmények mellett a sportoló gyerekek számának növelése is fontos feladat.

- Az elmúlt évek során általában minden korcsoportban egy-egy csapat indult, most pedig tulajdonképpen a kaposvári általános iskolákat, a régi kosárlabda-bázisokat tömörítve megpróbálunkk mind a kenguruban, mind az előkészítőben, mind pedig a gyermek korcsoportban három-három csoportot elindítani - mondta Puska Zoltán, kosárlabdaedző.

A szakágnál nem csupán a sportolók, hanem az edzők utánpótlásáról is gondoskodnak. A gyerekek sikerességéért pedig nem csak az edzők tesznek sokat. A KASI-nál immáron öt éve sportpszichológus is segíti a felkészülést.

- Nagyon-nagyon szerteágazó, az itteni munkám, mert nagyon sok féle problémája lehet egy sportolónak is, pontosan ugyanúgy, mint egy másik gyereknek. Néhány tekintetben azt lehet mondani, hogy még szerencsésebbek is, hogy itt van egy ilyen lehetőség a KASI-nak a jóvoltából gyakorlatilag, merthogy nem ritkább a sportolók körében a bármilyen lelki eredetű probléma, mint a többi gyerek körében - foglalta össze Gyivicsán Péter, sportpszichológus.

A pályák és edzőtermek mellett a háttérben is nagy erőfeszítéseket tesz a Sportiskola. A közeljövőben több infrastrukturális beruházás is kezdetét veszi, mely remélhetőleg tovább növeli a sportolási kedvet a diákok körében.

Címkék: sportiskola, kasi, kaposvár