Kaposmérő adott otthont az idei öregfiúk megyei döntőnek, ahol a Csurgó és a Siófok gárdája mérkőzött meg egymással. A döntőhöz vezető út a két csapat számára eltérő volt. Az északi bajnok Siófok tíz csapat közül bizonyult a legjobbnak, és a Balatonlellével, illetve a Tabbal vívott nagy harcot a végső győzelemért. Ezzel szemben a Csurgó egy kisebb létszámú osztályban előzte meg fő riválisát magabiztos teljesítménnyel.

- Így jött ki a szerencse, hogy mi lettünk az elsők, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy talán a Barcs az, aki velünk egy kaliberű csapat volt, a toponáriak egy kicsivel gyengébbek voltak. Most a szerencse mellettünk volt - mondta Bódis János, a Csurgói TK játékosa.

Mindkét együttes több NB-s múlttal rendelkező játékost tudhat a soraiban. Ezen a téren a siófokiak álltak jobban. A csurgói esélyeket az növelte, hogy a balatoniaknál több hiányzó is volt ezen a napon.

null

- Erősen tartalékosak vagyunk, hiszen elindult a nyár és többen a vendéglátásban dolgoznak, illetve van sérült játékosunk is. Igazából nem tudom, hogy mire számíthatunk ma. Játékra. Nem a durr, belerúgok, aztán szaladjunk utána, mert ahogy így körülnézek, mindkét csapatban azért vannak idősebb játékosok, és remélem, hogy a futballé lesz a főszerep - tette hozzá Molnár Ferenc, a siófokiak játékosa.

A várakozásoknak megfelelően színvonalas focit hozott a mérkőzés, mindkét együttes játszotta a futballt. Sportszerű küzdelem zajlott a pályán, szabálytalanság miatt csak elvétve állt a játék. A Csurgó sokáig jól tartotta magát, de a sárgamezeseknek végül sikerült felőrölniük ellenfelüket. Végül magabiztos, 4-0-s győzelmet arattak a siófokiak.

Címkék: öregfiúk, Csurgó, Siófok, sport