Szüleik előtt léptek fel utoljára a Takács Amarilla táncstúdió növendékei a jól megérdemelt nyári pihenőjük előtt. A bölcsődésektől elkezdve az iskolásokig a stúdió minden fellépős tagja színpadra lépett a tanévzáró gálán.

- Tanítok bölcsődékben, óvodákban és iskolákban, és mindegyik helyről a legügyesebb táncosokat átviszem a fellépős csapatomba, akik már a táncterembe járnak hozzám edzésekre, illetve próbákra. Ő velük járunk nagyon sok fellépésre és versenyre is az év folyamán - mondta Takács Amarilla, a táncstúdió vezetője.

null

A társas- és látványtáncban jeleskedő csoportok számos érmes minősítéssel gazdagodtak az elmúlt évben.

- Voltunk most például egy OB-n, ahol egy ezüstöt kaptunk, illetve múlt szombaton voltunk egy területi bajnokságon, ahol aranyéremmel tért haza a csapat - válaszolta az ifjú Horváth-Bank Norina Anna.

A gálára kicsik és nagyok két-két produkcióval készültek, fináléként pedig egy közös koreográfiát mutatott be a csapat. Az est végén minden kis táncos emléklapot, valamint ajándékot kapott az idén elvégzett munkája elismeréséül. Az idén elért sikerek után a táncosoknak már a távoli jövőt tekintve is kialakultak az elképzeléseik.

null

- Szeretnék sztár lenni és szeretnék sok bajnokságra is eljutni - mondta Győri Leila, a táncstúdió fiatalja.

A táncstúdió a nyáron sem zárja be kapuit. A szünidő alatt kétféle tábor is várja majd a gyerkőcöket. Az egyik egy táncos edzőtábor, ami a fellépős fiatalok számára kötelező jellegű, míg emellett élménytáborokat is szerveznek, ahol például balatoni kirándulás és lovaglás szerepel a tervezett programok közt.

Címkék: Takács Amarilla Táncstúdió, évadzáró, 2015, sport