Már évek óta hagyomány, hogy a Pünkösdi Tornával kezdődik a strandröplabda szezon Somogyban. Idén azonban kicsit többet kellett erre várni, ugyanis az időjárás közbeszólt.

- Ez igazából Pünkösdi torna, csak Pünkösdkor nagyon rossz idő volt, ami nem jó a strandröpinek, úgyhogy elhalasztottuk két héttel és most szerencsére az idő az kedvez, úgyhogy nagyon jó kis meccsek vannak - mondta Hervai Tibor főszervező.

Az új arcok mellett, sokan voltak azok is, akik már évek óta rendszeres résztvevői a strandröplabda tornának.

- A rendezvény az mint mindig tökéletes. Nagyon jól szórakozunk. Szerencsére pont annyi női csapat van, hogy körmérkőzést tudunk játszani, úgyhogy ilyen 6-7 meccs lesz szerencsére. A homok pedig kezd forrósodni, úgyhogy ha majd megfigyelitek akkor egy-egy szünetben kiállunk az árnyékos részekre, hogy ne égesse a talpunkat - válaszolta Antalfy Zsanett.

Természetesen korábbi NB1-es játékosokból sem volt hiány a Pünkösdi tornán. Balla Róbert sokáig a Pécs színeiben szerepelt az élvonalban, mostanság pedig a strandröplabdázás mellett találta meg a számításait.

- Igazából ez minden évben így szokott lenni nekünk, hogy véget ér a teremszezon, utána meg nyáron strandröplabdázunk és igazából a csapattársammal régen együtt játszottunk, aztán így most gondoltuk, hogy nyáron így együtt szerencsét próbálunk itt Somogy megyében, meg erre-arra - tette hozzá Balla Róbert.

null

A három pályán lejátszott 75 mérkőzés után a torna végeredménye is kialakult. A nők között a Schrauff Júlia-Vajda Evelin páros végzett az élen, míg a férfiaknál a Balla Róbert-Pócsik Kevin összetételű csapat nyakába került az arany.

A vegyespárosok között a Vajda Evelin-Ledniczky Róbert kettős bizonyult a legjobbnak, előbbit pedig a torna legeredményesebb játékosának is megválasztották.

Címkék: pünkösdi kupa, Búzavirág SC, strandröplabda, sport