A meccsnek már nem volt tétje egyik csapat számára sem: az SKC az 5., a viharsarkiak pedig a 8. helyen zárnak a bajnokság végén. Az első játékrészben végig a hazaiak vezettek, de jelentős előnyre nem tudtak szert tenni. Az SKC-nál Orbán Annamária és Such Nelli gólerőssége, Pastrovics kapusteljesítménye, valamint a védekezés volt dicsérhető. A vendégek az első félidőben nagyrészt kapusuknak, Sipeki Flórának köszönhetően nem kerültek tetemes hátrányba, a hálóőr kitűnően teljesített. 30 perc után 14-11-es siófoki vezetést mutatott az eredményjelző.

A folytatásban aztán fokozatosan ellépett ellenfelétől a hazai csapat, az első csabai gólra több mint 6 percet kellett várni (addigra az SKC már hármat is szerzett). 17-11-es siófoki vezetés után azonban felzárkózott a Békéscsaba, Leposava góljainak és Sipeki védéseinek köszönhetően. Az utolsó pár perc akár kritikusan is alakulhatott volna, 24-22-es hazai vezetésnél ugyanis kettős emberhátrányba kerültek a hazaiak. Egy Pastrovics-bravúr és egy vendég lépéshiba azonban elejét vette a drámai végjátéknak.

A vége 25-22-es SKC-siker, így Christian Dalmose tanítványai továbbra is őrzik százszázalékos mérlegüket a rájátszásban. Szekerczés Luca és Such Nelli 5, Orbán Annamária pedig 4 gólig jutott. A szezonzáróra csütörtökön este 6 órakor kerül sor, ugyancsak hazai pályán, a Fehérvár KC ellen.

Christian Dalmose: A védekezésünk alapvetően rendben volt, kiemelném Pastrovics teljesítményét is, támadásban azonban ennél több kell majd a Fehérvár ellen. A lényeg a 2 pont megszerzése volt.

Avar György: Nem vallottunk szégyent, ez az időszak megfelelő arra, hogy megnézzük, kire mennyire tudunk számítani a következő szezonban. Gratulálok a Siófoknak!

Siófok KC Galerius Fürdő-Békéscsabai ENKSE 25-22 (14-11)

Siófok, 350 néző, jv.: Felhő F., Öcsi T.

A siófoki gólszerzők: Szekerczés, Such 5-5, Orbán 4, Wörz 3, Piedade, Szabadfi, Németh 2-2, Erdősi, Fauszt 1-1.

A békéscsabai gólszerzők: Leposava 5, Nikolayenko 4, Tóth, 3, Kovács, Mézes, Szabó 2-2, Sipeki, Diószegi, Szögi, Sári 1-1.

Jók: Pastrovics, Szekercés, Such, Orbán, Szabadfi, ill. Sipeki, Leposava, Nikolayenko.

Címkék: Siófok KC-Galerius Fürdő, Békéscsaba, NB1, sport