A Fino ismét jól kezdett, és magabiztosan megnyerte az első játszmát. A harmadik szett sorsdöntőnek bizonyult: hiába volt öt játszmalabdája a somogyi legénységnek, végül 33:31 arányban felülkerekedett a házigazda.

A Fino fegyelmezetten, pontosan, a Kecskemét pedig lámpalázasan, sok hibával kezdte a bajnoki döntő második felvonását. Farkas Péter ász-nyitása és Török Roland blokkja után úgy tűnt, el is lőtte a puskaporát a házigazda. A somogyiak beindították a pontgyártást, és előbb Németh Ferenc pörkölt oda párszor az alföldieknek, majd a többiek is alaposan belemelegedtek. Egy jól sikerült Bagics, Juhász sánc után, 8:14-nél már másodszor kért időt Nedeljovics edző, de ezután is a kaposváriaknak ment jobban. A Fino már hét ponttal járt előrébb, amikor elkapott egy jó sorozatot a KRC, de egy vitatható bírói ítélet után a hazaiak inkább hevesen reklamáltak és már nem a játékra összpontosítottak. A hajrá újra a somogyiaké volt, akik végül biztosan húzták be a nyitó szettet (19:25, 0-1).

Nagyot változott a helyzet a térfélcsere után: a hazaiak több hittel és nagyobb odafigyeléssel vágtak neki a játéknak, és mindez meghozta a gyümölcsét. Farkas szinte minden lehetőséget kihasznált, Kovács Zoltán nagy blokkja után pedig végképp elkapta a fonalat a KRC. Az alföldiek előnye hét pontra duzzadt, a kaposváriaknak pedig semmi sem sikerült ezekben a percekben. Dorcsák blokkja keserítette még tovább a vendégek életét, Dávid pedig beütötte az utolsó pontot (25:18, 1-1).

Magyar Bálint nyitásaival és Bagics Balázs pontjaival került lépéselőnybe a Fino a harmadik játékrészben, a KRC 1:6-nél már időt is kért. Bozóki látványos blokkja és Németh nagy ütése következett a sorban, így a vendégek megnyugtató előnyre tettek szert. Nem nyugodhattunk meg, ugyanis a Kecskemét rövid idő alatt ledolgozta hatpontos hátrányát.

Mindkét oldal nagy erőket mozgósított a siker érdekében, 13:13 után aztán látványos blokkokkal lépett el a házigazda a riválisától. A Fino 17:17-nél, Rása Alex pontjával érte utol a címvédőt, majd 23:21-es előnyre tett szert. A határtalan lelkesedéssel küzdő hazai együttes innen jutott szettlabdához, eztán azonban a röplabda minden szépségét és izgalmát felvonultató ráadás következett. A fiatal Vajda Tamás egy foghatatlan szervával, Bögöly Gábor pedig egy blokkal villantotta meg tehetségét, a gigászi küzdelem végén azonban felülkerekedett a Kecskemét (33:31, 2-1).

A negyedik szettben sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, hol a házigazda, hol a vendéggárda lépett el két ponttal, de nem sokáig tartott az öröm. A kaposváriak nyitásfogadása elmaradt a várttól, a másik oldalon pedig Farkas Péter ellenállhatatlan volt. 16:15 után úgy beindult az alföldi henger, hogy azt már nem lehetett megállítani. Árva Milán szerváival ezúttal sem tudtak mit kezdeni a Magyar Kupa-győztes együttes játékosai. A kaposváriakat egy rossz játékvezetői ítélet végképp elbizonytalanította, 24:16-ról pedig már lehetetlen volt felállni, hiába nyitott több ászt is Bagics Balázs (25:20, 3-1).

A három győzelemig tartó párharc szombaton 17 órától folytatódik a kaposvári városi sportcsarnokban.   

Kecskeméti RC - Fino Kaposvár SE 3-1 (-19, 18, 31, 20)

Kecskemét, 500 néző. V.: Mezőffy, Bátkai-Katona.

Kecskemét: Farkas P. 23, Kovács Z. 11,Török 1, Dávid Cs. 13, Dorcsák 9, Árva 13. Csere: Pápai (libero), Tóth A., Banai, Gebhardt. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

Fino: Szabó A. 6, Magyar B., Bagics B. 21, Juhász P. 9, Németh F. 13, Bozóki 5. Csere: Deák (libero), Rása 1, Vajda 1, Bögöly 1. Vezetőedző: Demeter György.

Az eredmény alakulása:

I. játszma: 2:0, 2:4, 5:8, 6:10, 8:13, 9:16, 11:18, 14:18, 14:20, 18:24, 19:24.

II. játszma: 3:2, 7:4, 10:5, 12:6, 14:7, 18:13, 23:16, 24:17.

III. játszma: 0:3, 1:3, 1:7, 2:8, 8:8, 13:13, 16:13, 17:17, 23:23, 23:24, 25:24, 25:26, 26:27, 28:27, 28:29, 29:30, 31:30, 32:31.

IV. játszma: 2:2, 7:7, 12:12, 12:14, 14:14, 24:16, 24:20.

Címkék: Kecskemét, döntő, Fino, bajnokság, sport