Jól rajtoltak a vendégek, hiszen a Spica, Fodor M., Raivio trió jóvoltából 7–3-as vezetést szereztek. A kaposvári vereség alkalmával elszenvedett 14 pontos hátrány ledolgozását célul tűző soproniaknál Dénesen kívül mindenki vállalta a játékot, s a hazaiak hamar tudatosították is, hogy mindent elkövetnek a 15 pontos győzelem elérése érdekében. Előbb Trepák egyenlített, majd Thomas révén a vezetést is átvette a Sopron. Nem ment a távoli dobás a kaposváriaknak, a kihagyott lehetőségeket pedig újabb és újabb találatokkal büntették a hazaiak. Vészesen fogyott az előny összesítésben is, a nyolcadik percben pedig Poscic tíz pontnyira növelte a két csapat közti különbséget.

Érezték a vendégek, hogy az addigiaknál több kell, s a negyed végén jól hajrázva 23–19-re jöttek fel. Alig kellett azonban újabb három perc a Sopronnak ahhoz, hogy a remeklő Thomas segítségével ismét tíz egységnyire tornázza a távolságot. Takács és Tóth kosaraival gyakorlatilag ledolgozta az összesített különbséget a határvárosi együttes, de Raivio a legjobbkor szerzett pontokat. Az utolsót is ő jegyezte a negyedben, így 50–39-el zárult a félidő.

A harmadik etapban már jobban működött a vendégek csapatjátéka. Ennek bizonyítékaként Hendlein zsákolása, majd Frazier triplája nyomán már 58–55 állt az eredményjelzőn. A végén sajnos Fodor Márton negyedik triplakísérlete is kimaradt, így nem csökkenhetett tovább a különbség. A záró negyed Hendlein pontokkal indult és Spica találatai is nagyon kellettek ahhoz, hogy tíz alatt maradjon a Kaposvári KK. Hendlein újabb zsákolása nyomán Sabáli edző kért időt, mer ismét csak három pont volt a két gárda közt.

A somogyiak nagyon belejöttek, Frazier triplája, majd Spica tempója már a vendégelőnyt jelentette. Trepák és Thomas fújt riadót a soproniaknál, de Spica az utolsó percben 81–82-re alakította az eredményt. A végén Thomas duplájára csak egy kihagyott triplával válaszolt Frazier, ám ez a minimális vereség is azt jelentette, hogy a kaposváriak így is a negyedik helyen zártak. A somogyiak hazai pályán kezdhetik a rájátszást, ahol éppen a Soproni Sördögök csapata lesz az ellenfél a valamelyik fél harmadik győzelméig zajló párharcban.

Soproni Sördögök–Kaposvári KK 83–82 (23–19, 27–20, 14–20, 19–23)

Sopron, MKB Aréna, 1600 néző. Vezette: Kapitány G., Török R., Szabó G.

Soproni Sördögök: Thomas (20/6), Ruják A. (12/3), Edwards (-), Tóth G. (14), Trepák (5/3). Csere: Poscic (12), Boriszov (10/6), Takács N. (10/6). Vezetőedző. Sabáli Balázs. Szakmai igazgató: Patonay Imre.

Kaposvári KK: Frazier (16/6), Fodor M. (2), Raivio (18/3), Hendlein (18), Spica (19). Csere: Jancsikin (3), Horváth M. (4), Benke (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 3–7, 7. perc: 18–9, 12. perc: 31–23, 17. perc: 43–29, 23. perc: 52–46, 28. perc: 58–55, 33. perc: 70–63, 37. perc: 77–74. Jók: Thomas, Tóth G, Ruják A., illetve Raivio, Hendlein, Spica.

Címkék: Sopron, NB 1/A, Kaposvári KK, sport