A megye kettő déli csoportjából kimagasló Magyaregres mindössze két pontot hullajtott el az idei kiírásban. A listavezető, tizenhat győzelme mellett, egyetlen döntetlenjét a Hetes elleni 1-1 alkalmával érte el. A két csapat fordított pályaválasztásban a 19. fordulóban ismét összefutott egymással, és az őszi mérkőzéshez hasonlóan most is sokáig nagyon szoros volt az összecsapás. 1-0-s egresi vezetéssel fordultak a csapatok a második félidőre, ahol a Hetes továbbra is nagy küzdelemre késztette a vendégeket.

A Magyaregres a 78. percben Horváth Milán fejesgóljával újra bevette vendéglátójuk kapuját, ezzel szinte eldöntve a találkozót. A 3-0-s végeredményt Dobos Roland állította be a lefújás előtt alig két perccel.

null

Juhász András vezetőedző,Hetes Vikár SC: Az első félidőben nagyon kiegyenlített volt a játék. Inkább küzdelem volt szerintem, mint igazi jó játék, de egy hajtós, jó félidőt produkáltunk. Sajnos saját magunknak okoztunk gondot azzal, hogy csináltunk egy fölösleges 11-est, szabadrúgásból tudtunk megint gólt kapni, lemaradtunk az emberről, és amikor már annyira kitámadtunk az utolsó félórára, amikor 2-0-s hátrányba kerültünk, próbáltunk kiegyenlíteni, hogy utána már sok helyzete volt az egresnek, és az az igazság, hogy el is fáradtunk a végére, de megérdemelten nyertek, gratulálok neki.

Bogdán Gábor vezetőedző, Magyaregres SE: Elég nagy pontelőnyhöz jutottunk az utóbbi öt-hat forduló során a tavasszal, nehéz ilyenkor már motiválni a játékosokat ahhoz, hogy minden meccsen egyforma erőbedobással küzdjenek. Most ehhez képest azért úgy gondolom, hogy jól felvettük a küzdelmet. A második félidőben úgy gondolom, hogy fizikai fölényünk is érvényesült. Úgy látom, hogy a csapatunk erőnléte jobb, mint általában a mezőnyé, és ez érvényesült, illetve az ellenfélnek ki kellett támadnia a vezetésünk után, ezért több helyzetünk lett.

A játéknapot követően a Magyaregres megnyugtató, 16 pontos előnnyel vezeti a csoportot a Kadarkút előtt. A bajnokságból hét forduló van még vissza, ám ha a magyaregresiek formája töretlen marad, jó néhány körrel a szezon vége előtt bebiztosíthatják bajnoki címüket.

Címkék: másodosztály, megyei, labdarúgás, sport