Nem sokat pihenhettek a csapatok a bajnoki negyeddöntő után, de tény, hogy a dágiakból sokkal többet kivett a MAFC elleni párharc, mint a kaposváriakból a Dunaferr elleni három találkozó. Ennek ellenére a vendégek kezdték jobban a három sikerig tartó elődöntőt, és egészen 6:10-ig irányították a játékot. A Fino fokozatosan lendült bele, és Németh Ferenc ász-nyitásával egyenlített, a folytatásban pedig fokozatosan növelte előnyét. A fiúk odafigyeltek a nyitásfogadásra, pontosan támadtak, a végén pedig Szabó Alpár szerzett két fontos pontot (25:19, 1-0).

A második szettben már az lejétől kezdve odafigyeltek a hazaiak, és előbb csak egy-két ponttal, majd néggyel is vezettek. Bozóki Bence foghatatlan nyitása után Bagics Balázs előbb egy okos ejtéssel, majd egy remek blokkal tűnt ki, és a második technikai szünetben már 16:12 állt a táblán. Ha a kaposváriak egy picit kiengedtek, a Dág rögtön megközelítette őket, így a közönség is jól szórakozott. A hajrában már nem történt semmi váratlan: a Fino eljutott a játszmalabdáig, Juhász Péter pedig pontot tett a küzdelem végére (25:19, 2-0).

A térfélcsere után három gyors ponttal kezdett a Fino, az első technikai szünetben pedig már 8:3 arányban vezetett. És ezután sem volt megállás: Szabó Alpár rövid időn belül három blokkot is kiosztott, Bagics Balázs pedig tapsot érdemlő akció végén ütött pontot. A vendégek 13:4-nél kértek időt, de ezután sem tudtak közelebb kerülni az alapszakasz veretlen győzteséhez. A tízpontos különbség Magyar Bálint nyitása után alakult ki, és még ezt is meg tudták toldani egy kicsivel a Demeter-legények. 24:12 után még két pontot szerzett a Dág, Németh Ferenc ütésére azonban már nem volt orvosság (25:14, 3-0).

A párharc szerdán folytatódik Dágon.

Fino Kaposvár SE – Dági KSE 3-0 (19, 19, 14)

Kaposvár, 300 néző. V.: Mezőffy, Horváth M.

Fino: Magyar B. 3, Bagics Balázs 15, Juhász P. 7, Németh F. 18, Bozóki 12, Szabó A. 9. Csere. Deák (libero), Rása. Vezetőedző: Demeter György.

Dág: Oszuska G. 1, Krupánszki 7, Horváth G. 6, Oszuska Z 1., Jánossy 11, Zirigh 2. Csere: Koch N. (libero), Bagics Bence. Vezetőedző: Szauter Ferenc.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 2:5, 6.10, 10:10, 13:11, 19:16, 23:17, 24:18. II. játszma: 4:2, 10:7, 12:8, 18:14, 21:16, 24:18. III. játszma: 3:0, 7:3, 13:4, 18:8, 21:9, 24:12, 24:14.

Címkék: dág, meccs, fino, sport