Nem sok ideje maradt a Paks elleni vereség okozta sebek nyalogatására a KKK-nak, mivel Fekete Ádám tanítványainak szombaton már a Sopron ellen kell helytállniuk. Az ASE otthonában elért eredmény ellenére is akadtak pozitívumok, például a helyenkénti jó játék, valamint Marko Spica szereplése, akinek nem kellett mérkőzést kihagynia a Kecskemét ellen összeszedett bokasérülése után.

- A sérülésem szerencsére nem volt olyan súlyos, mint amilyennek én illetve mások is hitték. Megvizsgálták a lábam, és az orvos azt mondta nincs semmi komoly baja a bokámnak, és mivel ez már a rájátszás, ahol mindenkire szükség van a pályán, természetesen vállaltam a játékot - mondta Marko Spica.

A Sopron nem kis meglepetést okozva szerdán 81-76-ra legyőzte a verhetetlennek hitt Szolnoki Olajt, így minden bizonnyal nagy önbizalommal vág neki a kaposvári túrának.

- Ez itt már rájátszás, itt minden csapat nagyon erős. Senki nem engedhet ki egy meccsre sem és lehet, hogy ez egy meglepő eredmény volt, mivel a Sopron nem játszott jól az utolsó pár meccsén, ettől függetlenül ők egy nagyon jó csapat. Volt egy gyenge hónapjuk, ám remélem, hogy ismét visszatérnek arra az útra és újra gyengén játszanak majd, mi pedig nyerni tudunk, de ez majd szombaton kiderül - tette hozzá a játékos.

A két csapat idén kétszer már találkozott egymással az alapszakaszban, és legutóbb parádés játékkal 106-81-re győzni tudott a KKK.

- Nyilván jobb formában játszanak, mint amikor itt játszottunk velük. Egy nehéz, erős mérkőzésre számítok mindenképpen. Itthon nyerni szeretnénk, felkészülünk belőlük - foglalta össze Benke Szilárd.

Mindkét együttes egy végletekig kiélezett meccsen van túl, így a lábakban és a fejekben még érezhető lehet majd ennek a nyoma.

- Sokan játszottak harminc perc fölött, nyílván mindenki fáradt, de ez ugyanúgy elmondható a Sopron játékosairól is, ők is sokat játszottak a Szolnok ellen. Szerintem látszani fog nyílván egy picit a mérkőzésen az, hogy fáradtak a játékosok, de megpróbálunk győzni - árulta el a játékos.

A szombaton este 18 órakor kezdődő találkozóról a kapos.hu oldala szöveges tudósítás formájában, élőben számol be.

 

Címkék: sopron, kkk, kosárlabda, sport