Bányai Béla a Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó Szakág Szakbizottság elnökének elmondása szerint a szervező kaposvári Kecelhegyi Lovassport Közhasznú Egyesület mindent megtett, hogy színvonalas verseny legyen, és láthatóan a pálya kijelölésén túlmenően a külsőségeket is nagyon komolyan vették. Meiszterics László versenyigazgató mindezt természetesnek tartja, hiszen hagyományt kíván teremteni abból, hogy az év első ilyen versenye a Zselicben legyen.

null

A versenyen összesen 44 lóval álltak rajthoz a Kapos folyó partjánál és Kaposújlakon keresztül az első pihenő a Petörke tónál volt, majd visszafelé a tókaji parkerdő szélén a Meistro Lovastanyánál zárult a 21 km-es kör, amit a kezdők közül Alrutz Eszter a General Szabadidő SE versenyzője teljesített a legjobban, a második helyezett Gondos Dorottya dombóvári versenyző lett és harmadik helyen Harmath Fanni végzett.

null

A profik ugyanezt a pályát kétszer tették meg úgy, hogy a 21 km után a ló pulzusának vissza kellett állnia 30 percen belül 64-re egyébként más esetben a lovas kizárásra került. Visy Bertalan Komló-Mecsekfalu LSE versenyzőjének ment a legjobban, aki a 42 km-t 1 óra 56 perc alatt teljesítette. A második helyezett a kaposvári Kátai Laura Dorisz Magdán Argo nevű lovával, a Kátai Tema versenyzője. A harmadik helyen Elek Gréta végzett Imran P nevű lovával.

null

42 km-t tettek meg a Távhajtó versenyen a fogatok is. Első helyezett Peter Kulier lett Zalán és Admirális lovával 2 óra 20 perc alatt, második helyezett a Siófoki Lovasegyelet versenyzője Molnár Lajos, és harmadikként 2 óra 39 perc alatti idővel Illés Barna ért célba Mónika és Za II Divo lovaival.

null

Első ízben rendeztek póni kategóriában versenyt 5 km-es távon, ahol szülők kíséretében lovagoltak az 5-11 éves gyerekek. Itt a Bányai család tarolt, első helyezett Bányai Anna Kókusszal, második helyezett Bányai Zsófia Bársonnyal, míg a harmadik helyen Nagy Dorina Szilaj nevű lovával ért harmadikként célba.

Címkék: távlovaglás, Zselic, fogat, póni, sport, Kaposvár