"Március  kinevezésem első napjaiban a csapatot addig felkészítő edző eltávozott Kaposváról. A legfontosabb feladataim közzé tartozott a szakmai munka folyamatosságának a biztosítása.  Rengeteg szurkoló keresett meg az ügyben, hogy próbáljam visszacsábítani a Kaposvári Rákóczihoz a korábbi sikeredzőt, Prukner Lászlót. A csapat szurkolói szerint az ő személye biztosíték a megfelelő szakmai munkára, és megadja a reményt az eredményes szereplésre. A szakemberrel többször is tárgyaltam az elmúlt hetekben, amelynek eredményeként sikerült megállapodnunk egymással. A jövőben tehát Prukner László mint szakmai igazgató  vezetésével készülnek labdarúgóink.

Szita Károly polgármester is gratulált az új mester kinevezéséhez és támogatásáról biztosította.

A másik fő feladat, az anyagi helyzet stabilizálása melynek terén sikerült előbbre lépnünk már látjuk a fényt az alagut végén,amely a csapatnak is nagyobb tartást és önbizalmat adhat." - írta szerkesztőségünknek is eljuttatott levelében Czimmerman Árpád, a Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft. ügyvezetője.

Faggyas Milán a Rákóczi csapatában

Korábbi korosztályos válogatott támadóval erősödött a Rákóczi: csapatunkban folytatja pályafutását a 25 esztendős Faggyas Milán. A miskolci születésű, 175 centi magas futballista a Diósgyőr színeiben mutatkozott be az élvonalban, a későbbiekben pediog megfordult a Debrecen, az osztrák Mattersburg, a Honvéd, a Szolnok, a Sopron és legutóbb a Lombard FC Pápa együttesében. Faggyas korábban pályára lépett az U18-as nemzeti csapatban is.

Címkék: Prukner, Czimmerman, Szita, Rákóczi, sport