Alig ért véget az alapszakasz, máris kezdődik a rájátszás a férfi röplabda élvonalban. A kaposváriak kellemes élményekkel zárták a bajnokság első részét: mind a 22 meccsüket megnyerték.

- Én azt hiszem, szép az eredményünk. Az előző években a nemzetközi porondon sok vereséget is összeszedtünk,. 50-50 % volt a győzelem, vereség aránya. A hazai bajnokságban ezt hasznosítottuk, a kecskeméti és a dági mérkőzés volt kemény, a többit hozni tudtuk, esetleg egy-egy szett elvesztésével. Maximálisan elégedett vagyok az alapszakasz eredményével - mondta Demeter György, Fino Kaposvár SE vezetőedzője.

A mezőny hátsó részéhez tartozó csapatok ellen a Kaposvári Röplabda Akadémia növendékei is több lehetőséget kaptak a pályán. Így volt ez a legutóbbi, Debrecen elleni találkozón is.

- A jövőről nem nagyon tudok semmit, nem nagyon tervezgetek. A felnőtt csapatban jól érzem magam, fejlődök. Szeretnék továbbra is a korosztályos válogatott tagja lenni, az ifi és junior csapat tagjaként pedig szeretnék jó eredményeket elérni az elkövetkezendő országos döntőkön - tette hozzá Keen Cameron, Fino Kaposvár SE fiatal játékosa.

A negyeddöntőben a Fino a remek hajrával a nyolcadik helyre beérő Dunaferr csapatával küzd majd az elődöntőért, a párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart. A pályaelőnyt a kaposváriak élvezik, és az első találkozót március 13-án, pénteken 18 órától játsszák a városi sportcsarnokban.

A második meccset jövő szerdán vívják meg a felek Dunaújvárosban, a harmadik összecsapás pedig március 21-én 14 órakor kezdődik a somogyi megyeszékhelyen. Bízzunk benne, hogy három mérkőzés elég lesz a továbbjutás kiharcolásához!

A hazai összecsapásokat szokásunkhoz híven élőben közvetítjük majd!

Címkék: NB 1, Dunaferr, Fino Kaposvár, sport