Három hónapos szünet után ismét a labdarúgásé volt a főszerep a Somogy megyei első osztály pályáin. Nem volt ez másképp Kaposmérőben sem, ahol Meksz Gyula tanítványai műfüves tornagyőzelemmel készültek a Segesd elleni bajnoki rajtra.

- Elég korán, január elején elkezdtük már heti két alkalommal a tornateremben, hogy ne legyen olyan hosszú ez a téli szünet. Sajnos a munkahelyi elfoglaltságok és betegségek miatt az edzésmunkánk nem volt az igazi, de szerencsére a műfüves nagypályás bajnokságra azért hétvégente mindig össze tudtunk jönni. Így tudtunk négy meccset játszani és azért megfelelő körülmények között felkészülni - mondta a Kapsmérő edzője, Meksz Gyula.

A vendégek már kevésbé voltak elégedettek a téli felkészülésükkel, ráadásul hosszú idő után most először álltak fel a teljes keretükkel.

- Sajnos a felkészülésünk nem a legjobban sikerült. Teremben készültünk, de az edzéslátogatottság nem a legmegfelelőbb volt, illetve három edzőmeccset sikerült játszani, de irreális talajon. Tehát igazából nem lehetett lemérni, hogy mire lesz majd képes a csapat, és hát egyik edzőmeccsen sem volt együtt a csapat, úgyhogy ma ez az első alkalom lesz, hogy megláthatjuk, hogy mire lesz képes a kezdő tizenegy - válaszolta a segesdiek edzője, Nagy Attila.

Az őszi szezonban egyébként emlékezetes meccsen 1-0-ra nyert a Segesd a Mérő ellen. A hazaiakat már csak ezért is fűtötte a visszavágási vágy a mérkőzés előtt.

- Én mondtam már korábban is, hogy sokkal többre tartom ezt a csapatot, és remélem nem tévedek és ezt be is fogjuk bizonyítani. Egy sokkal eredményesebb tavaszt várok, ráadásul Segesden az első mérkőzésen 1-0-ra kikaptunk egy nagyon küzdelmes mérkőzésen, és azért is szeretnénk visszavágni - tette hozzá Meksz Gyula.

null

A kezdősípszót követően tapogatózó játék jellemezte a mérkőzés első félidejének nagy részét. Kisebb helyzet mindkét oldalon adódott, de gólt csak a hazai csapat szerzett. Az első félidő hajrájában Prukner Zsombor góljával magához ragadta a vezetést a Kaposmérő, amit annak ellenére is sikerült megtartaniuk a mérkőzés végéig, hogy a gólszerzőt később Bana játékvezető leküldte a pályáról. Győzelemnek örülhetett a listavezető Balatonlelle is. Kenéz Szabolcs csapata 4-0-ra verte a fonyódiakat, és a Balatonkeresztúr döntetlenjének is köszönhetően, már tíz ponttal vezeti a tabellát. Folytatás a hétvégén.

Csurgó - Marcali 2-2
Kaposmérő – Segesd 1-0
Fonyód - Balatonlelle 0-4
Nagyberki – Balatoni Vasas 0-2
Kiskorpád – Tab 1-0
Berzence – Karád 0-3
Nagybajom – Babócsa 3-2
Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő – Balatonboglár 2-2

Címkék: megye 1, labdarúgás, somogy, sport