Talán épp a legjobbkor sodorta össze a sors a Sopront a Kaposvárral, ugyanis a Sördögök a Magyar Kupát is beleszámítva, legutóbbi öt mérkőzésükből négyet elveztettek. Igaz ezek közül többet is top-csapatok ellen.

Emellett a vendégeknek kilenc nap leforgása alatt a szombati lesz az ötödik mérkőzésük, míg a KKK jó másfél hetet tudott készülni erre az összecsapásra.

A közvetítésnek vége

  • 17:24:30

    Új esemény

    Ez a csapat utolsó hazai mérkőzése az alapszakaszban.

  • 17:53:11

    Új esemény

    Szeretettel köszöntöm a KaposPont Kedves olvasóit!

  • 17:54:20

    Új esemény

    Utolsó hazai mérkőzésére készül a Kaposvári KK az alapszakaszban, a találkozónak pedig roppant fontos tétje lesz. Ha nyerünk, továbbra is meg lesz az esélye az együttesnek, hogy ott legyen a középszakasz felsőházában.

  • 17:55:30

    Új esemény

    A mai ellenfelünk a Sporon KC gárdája lesz, akik jelenleg a második helyen állnak a tabellán. Két mérkőzésük van még hátra az alapszakaszból, és nyitva még az ajtó előttük az alapszakaszgyőzelemre.

  • 17:57:06

    Új esemény

    A KKK jelenleg az ötödik. Előttünk a Falco gárdája, mögöttünk pedig a Pécs. Mindkét irányból szorongatnak minket, de ha sikerül behúznunk a visszalévő két találkozót, akkor elérheti a célját a csapat, azaz a negyedik, felsőházt érő helyet.

  • 17:58:42

    Új esemény

    A Sopronnak a mai az ötödik mérkőzésük kilenc nap leforgása alatt. A kupát is beleszámolva a lagutóbbi ött meccsükből csak egyet nyertek meg, igaz ezek közt a vereségek közt van például egy ASE, illetve egy Kecskemét elleni is. Sabáli Balázs, a sporoniak edzőeje elmondta, szeretné, ha ma a csapat újra megérezné a győzelem ízét.

  • 18:00:47

    Új esemény

    A KKK-nál egyetlen hiányzó van, Kovács Soma, aki betegsége miatt ma nem tudta vállalni a játékot. A Sopronnál úgy fest mindenki hadrakész, sérültekről, betegekről nem lehetett hallani az ő irányukból.

  • 18:08:26

    Új esemény

    Egy perc a feldobásig. A Városi Sportcsarnok dugig megtelt, jó páran érkeztek Sopronból is, akik a mérkőzés előtt többször is hallatták már a hangjukat. E tekintetben eddig 1-0 oda, de reméljük fordítani tud majd a hazai "B" közép.

  • 18:09:24

    Soproni KC

    Tóth Gergely, Posic, Borisov, Thomas és Ruják András alkotja a vendégek kezdőjét.

  • 18:10:05

    Kaposvári KK

    A hazaiak a Frazier, Hendlein, Jancsikin, Raivio és Spica ötössel kezdenek.

  • 18:10:58

    Új esemény

    Spica adta meg az alaphangot egy kettessel, majd egy nagy, harci üvöltéssel. Válaszul érkezett egy soproni tripla Thomastól.

  • 18:11:17

    Kaposvári KK

    Raivio is betalál, 4-3 ide.

  • 18:12:59

    Új esemény

    Spica kettesét Borisové követte. 6-5.

  • 18:13:35

    Kaposvári KK

    Marko Spica háromból hárommal kezd mezőnyből, 8-5 ide.

  • 18:14:12

    Soproni KC

    Ruják András talál be vendég oldalon. 8-7.

  • 18:14:48

    Soproni KC

    Ismét Ruják egy középtávoliból, 8-9.

  • 18:17:25

    Új esemény

    Borisov büntetőjére Marko Spica válaszol egy újabb középtávolival. Egy támadással később Jancsikin szerez labdát, és dob egy ziccert, így át is vesszük a vezetést. 12-10.

  • 18:18:37

    Soproni KC

    A korábban a Kaposvárral bajnoki címet nyerő Dénes Gábor egyenlít ki. 12-12.

  • 18:20:24

    Új esemény

    Dénes aztán bedob egy büntetőt is, amit Jancsikin középtávolija követett. 14-13.

  • 18:21:24

    Kaposvári KK

    Frazier egy egyezett jól, és miután megverte védőjét, beleállt egy (sikeres) középtávoliba. 16-13.

  • 18:21:47

    Kaposvári KK

    Horváth Márton brusztol be egy labdát a gyűrűbe. 18-13.

  • 18:22:01

    Soproni KC

    Érkezik is az első vendég időkérés.

  • 18:23:46

    Kaposvári KK

    Az időkérést követően egy kihagyott soproni ziccer, majd Hendlein okos kosara a másik palánk alatt, 20-13.

  • 18:24:48

    Soproni KC

    Bónuszban közben a KKK, így megszaporodhatnak a soproni büntetők. Most épp Thomas állhatott a vonalra, aki be is dobta mind a két kísérletét. 20-15.

  • 18:25:50

    Kaposvári KK

    Nagyot küzd a Kapsovár, akik próbálják lerohanni ellenfelüket a szerzett labdák, és védőlepattanók után.

  • 18:26:18

    Kaposvári KK

    Közben Raivio fejeli meg kettővel az ötpontos vezetésünk. 22-15.

  • 18:26:37

    Kaposvári KK

    Majd Fodor ziccere, 24-17.

  • 18:27:21

    Soproni KC

    A negyed zárómomentumát Tóth Gergely kosara jelentette. 24-17-es álllással folytatódik a csata a kis szünet után.

  • 18:29:46

    Soproni KC

    Takács Norbert triplájával indul a második tízperc. 24-20.

  • 18:30:13

    Kaposvári KK

    Hendlein viszont bevág két büntetőt, 26-20 így a KKK-nak.

  • 18:30:29

    Kaposvári KK

    Hendlein újabb faultot harcol ki, és újanbb két büntetőt dobhat.

  • 18:30:50

    Kaposvári KK

    Helyén mind a kettő, 28-20.

  • 18:31:54

    Kaposvári KK

    Fodor Marci óriási no look passza a festékbe tisztán belépő Hendleinnek, aki behúzza a labdát a gyűrűbe. 30-20.

  • 18:33:30

    Kaposvári KK

    Újabb hazai labdaszerzés, amiből Hendlein dobhatott egy indítás ziccert, 32-20.

  • 18:33:44

    Soproni KC

    Újabb soproni időkérés.

  • 18:36:36

    Soproni KC

    Az időkérés után Takács ugyan szerzett két pontot a vendégeknek, de ezt követően ismételten becsúszott egy eladott labda, és egy kihagyott dobás báluk, amit kegyetlenül meg is bosszult a másik oldalon a KKK. 36-22.

  • 18:37:03

    Kaposvári KK

    Spica szerez egy duplát a támadólepattanóját követően. 38-22.

  • 18:37:29

    Új esemény

    Ilyen jó kezdésre találn még a legvérmesebb kaposvári szurkolók sem számítottak.

  • 18:38:18

    Kaposvári KK

    Marko Spicának jól alakul az első félideje, megint ő talál be középtávolról, 40-22.

  • 18:39:15

    Soproni KC

    Aztán a szerb könnyelműsködött el egy üres ziccert, amiből a másikoldalon az indításból Ruják szerzett könnyű két pontot. 40-24.

  • 18:42:15

    Új esemény

    Egy Fodor büntető, és egy Ruják kettes esett közben, 41-26 a KKK-nak.

  • 18:42:41

    Kaposvári KK

    Hendlein Roland újabb két siekres büntetőjével 43-26-ra vezetünk.

  • 18:44:17

    Új esemény

    Trepák talál be soproni oldalról, amit aztán egy újabb Hendlein-kosár követett. Nem is akármilyen, az alapvonalon üresen belépő kaposvári csapatkapitányt a levegőben találta meg Frazier labdája, Hendlein pedig septiben a gyűrűbe húzta azt. 45-28.

  • 18:44:53

    Soproni KC

    Két újabb Trepák pont, most büntetőből. 45-30.

  • 18:45:29

    Kaposvári KK

    Hendlein dob be két büntetőjéből egyet, 46-30.

  • 18:45:56

    Kaposvári KK

    Másfél perc még a félidőig, Fekete Ádám időt kér.

  • 18:48:25

    Új esemény

    Borisov ziccerére Frazier válaszolt egy középtávoli duplával. 48-32.

  • 18:48:58

    Kaposvári KK

    Majd egy újabb kaposvári labdaszerzés, és abból egy künnyű ziccer Raiviotól, 50-32.

  • 18:49:15

    Soproni KC

    Borisov ver be két büntetőt. 50-34.

  • 18:49:39

    Kaposvári KK

    14 másodperccel a vége előtt Fekete Ádám újfent időt kér.

  • 18:50:50

    Kaposvári KK

    Mi jövünk alapról, a sopron pedig letámad minlet egészpályán.

  • 18:51:32

    Új esemény

    Fodor Mártonnak volt még lehetősége három pontot szerezni egy triplából, de dobása lejött a gyűrűről, így a csapatok 50-34-es állással vonulnak a nagyszünetre.

  • 19:06:11

    Új esemény

    Folytatódik a játék a második félidővel.

  • 19:06:29

    Kaposvári KK

    Spica szerzi az első két pontot, 52-34.

  • 19:09:27

    Kaposvári KK

    Raivio dob be egy ziccret, amivel húsz pontra nő a kaposvári előny. 54-34.

  • 19:10:10

    Új esemény

    Aztán egy Tóth-kosár, majd egy Spica kettes, 56-36.

  • 19:11:29

    Kaposvári KK

    Spica gyorsan kiharcol két faultot Trepákon, előbb egy támadót, majd egyet a másik palánk alatt. A hazai publikum az egekbe magasztalja a szerbet.

  • 19:11:56

    Kaposvári KK

    Két jó Hendlein büntető, 58-36.

  • 19:14:27

    Új esemény

    Hendlein két pontja egy újabb gyors támadás során, majd Borisov két sikeres büntetője, 60-39.

  • 19:17:52

    Új esemény

    ááalndósulni látszik a két csapat közti húsz pont körüli különbség. 67-45-re áll jobban jelenleg a KKK.

  • 19:18:44

    Kaposvári KK

    Spica egy csodás gólpasszt Jancsikinnek, aki nem is hibázza el a ziccert. 69-45.

  • 19:19:18

    Kaposvári KK

    Fodor viszont megkapja negyedik személyijét, így pihentetni kénytelen most kicsit Fekete Ádám.

  • 19:19:37

    Kaposvári KK

    Frazier vág be egy hármast, 72-46.

  • 19:20:16

    Soproni KC

    De jön a válasz Tóth-tól, 72-49.

  • 19:21:28

    Soproni KC

    Borisov kettese, majd egy újabb Tóth-tripla, kerek húszra zárkózik a Sopron, így jön a hazai időkérés. 74-54.

  • 19:28:20

    Új esemény

    Az időkérést követően ugyan a Sopron szerzett egy újabb hármast, ám erre jött válasz a túloldalon Jancsikin révén, így a további soproni zárkózás megtorpant.

  • 19:28:41

    Új esemény

    A negyed végül 79-59-es állással ért véget.

  • 19:29:46

    Új esemény

    88-63 jelenleg az záró etapban, Jancsikin dobott be épp két büntetőt.

  • 19:31:19

    Kaposvári KK

    Fodor állított meg faulttal egy eladott labda után, egy ellenakciót, így ő mára befejezte, ugyanis ez volt az ötödi kszemélyije.

  • 19:31:39

    Soproni KC

    Takács ver be egy hármast, 86-66.

  • 19:31:57

    Soproni KC

    Majd Ruják is. 86-69.

  • 19:32:36

    Kaposvári KK

    Benke Szilár bátor betörése után egy nehéz dobásból szerezd két pontot. 88-69.

  • 19:38:20

    Kaposvári KK

    A negyed felénél járunk és úgy fest a hazaiak győzelmét nem nagyon fenyegeti semmi. Rendre jönnek a kosarak, g9rdülékeny a játék. 94-71 ide.

  • 19:39:18

    Kaposvári KK

    Pályán a fiatal Papp Péter is, aki ha már beállt Első labdaérintéséből dobott egy hármast.

  • 19:41:01

    Kaposvári KK

    Grebenár is betalál, 102-73.

  • 19:42:39

    Új esemény

    Frazier az egyetlen pályán lévő játékos, aki tagja volt a kezdőnek. De így is nő az előny, néha már a harmincat súrolja. 104-76 az állás Grebenár újabb két, büntetőből szerzett pontával.

  • 19:43:18

    Kaposvári KK

    Frazier még vállalt egy kettest, 106-78.

  • 19:43:49

    Soproni KC

    Majd Borisov dob be egy hármast, amivel kialakul a végeredmény, 106-81.

 

Címkék: Sopron, KKK, Kaposvár, sport