Elsőként a Richter Sándor vezette U21-es csapat mutathatta meg, hogy nem volt véletlen a Pécs otthonában elért döntetlen a tavaszi nyitányon. Akkor kétszer is sikerült vezetést szerezniük a zöld-fehéreknek, ezúttal viszont nem alakult ilyen jól a mérkőzés. Pallagi révén már az első félidőben megszerezte a vezetést a Vác, amit Lami az 54. percben meg is duplázott. A hazaiak csak ekkor kezdtek magukhoz térni, de Fejős gólja már csak a szépítésre volt elegendő.

Hasonlóan szoros végjátékot hozott az U17-esek összecsapása is. Sokáig ott is úgy tűnt, hogy 2-1-es vendég győzelem születik majd, de a végén jött a csattanó. Decsi Richárd szépen lépett ki két védő között a 93. percbben, majd higgadtan lőtte el a labdát a kimozduló kapus alatt. Ezzel Horváth Zoltán fiai az utolsó utáni pillanatban tartották itthon az egyik bajnoki pontot.

A fiatalokra a hétvégén sem vár egyszerű feladat. Mindkét korosztály a Debreceni Labdarúgó Akadémia otthonában lép pályára, ahol már a pontszerzés is bravúr lenne.

Címkék: meccs, rákóczi, sport