Az Irodagép Kupa idén 13 csapattal rajtolt el, a tavalyihoz képest kissé megváltozott versenykiírással. A gárdák körmérkőzéses rendszerben mérkőznek egymással, az alsóház és a felsőház tehát megszűnt. A tavalyi győztes Kaposstil-FIFA 2005 csapata ezúttal a nagy rangadóra készülhetett, hiszen a listavezető Két Testvér Pizzéria ellen léptek pályára. Utóbbi egyértelműen szeretné, ha a tavalyi bronzérmét fényesebbre cserélhetné.

- Igen, lépéselőnyben vagyunk, de azt gondolom, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, abban bízom, hogy elöl eredményesek leszünk, aki győz, az nagyon jó helyzetben lesz, de abban bízom, hogy el fogjuk dönteni itt és most ezt a kérdést és meg fogjuk verni őket - mondta Sulcz Roland, a Két Testvér Pizzéria csapatából.

A címvédő kissé foghíjasan érkezett a találkozóra, azonban ennek ellenére bíztak a rutinban és abban, hogy jobban védekeznek majd, mivel úgy vélték, ez fog majd dönteni.

- Győzelmet szeretnénk ma is szerezni, de mivel van pár hiányzónk, nem biztos, hogy ez ma összejön. Azért mindent megteszünk, hogy sikerüljön - tette hozzá Takács Norbert, a Kaposstil-FIFA 2005 játéosa.

A találkozón aztán a rutin helyett inkább a fiatalok mozogtak eredményesen, és végül a Két Testvér Pizzéria 7-2-re nyert a rangadón, aminek köszönhetően 5 pontra megugrott az előnye. Ehhez persze az is kellett, hogy a Nightmare csapata visszalépjen a hajrában, így a Kaposstil-FIFA pontszáma nemhogy nőtt volna, hanem csökkent.

A dobogón így a második helyre lépett fel a Milf FC, amely ezúttal a sereghajtók egyikét, a QLR PC Bontót verte 11-1 arányban, kiütéssel. A szintén dobogóra pályázó Sim Team a Tarantinot győzte le 6-1-re.

A Fortuna Vendéglő pedig a hangzatos nevű Takuma Brétászk Sato gárdáját múlta felül 6-3-ra. Gólgazdag mérkőzést vívott az M-car Autókereskedés is a Somogy Sportjával, itt előbbi nyert 9-5-re. A góllövő listát Simon Máté vezeti 21 góllal a 18 találatnál járó Dobos Roland előtt.

Címkék: terem, sport, kispályás, bajnokság