Három fordulóval a bajnokság alapszakaszának vége előtt egy igazi ki-ki meccs várt a kaposvári Közutasok tekecsapatára. A játéknapon azzal a Nyíregyházi Teke Klubbal néztek farkasszemet a somogyiak, akik egy hellyel mögöttük, a hetedik pozícióban álltak. A mérkőzésnek tehát igen komoly tétje volt mindkét fél szempontjából.

- Helyezésben mögöttünk vannak, eggyel, de öt pont előnyünk van velük szembe. A tétje a mai mérkőzésnek az, hogy ha ma nem kapunk ki tőlük, akkor matematikailag biztos, hogy az első hatban fogunk végezni az alapszakaszban, tehát nem a kiesés ellen kellene játszanunk.Tudjuk, hogy ők jobb csapat annál, mint ahogy állnak. Hazai pályájuk nekik vadi új, és ezért ők többször buktak otthon, még nem tudták úgy begyakorolni, de amúgy egy jó csapat - mondta Horváth László, a Közutasok-1.MCM KTK edzője.

A Nyíregyházának ez a második szezonja a Szuperligában. Szeretnék megőrizni első osztályú tagságukat, így minden pontra nagy szükségük van, hogy leszakítsák riválisaikat.

- Hetedik helyen állunk két ponttal vezetve az utánunk levő Kazincbarcikától, hát ha most itt sikerülne legalább egy pontot, vagy pontokat szerezni, akkor mivel a többi csapat mind idegenbe megy, tehát így le tudnánk őket szakítani és akkor stabilan meglenne a hetedik hely, úgyhogy úgy mehetnénk rá a rájátszásra. Mi úgy jöttünk el most ide, hogy egy tisztes eredménybe, egy döntetlenre számítunk, de ha ettől jobb lesz, akkor már szerencsés helyzetben vagyunk - tette hozzá Cseszlai Sándor, a Nyíregyházi Teke Klub elnöke.

Jól indult a mérkőzés a vendégek számára, hiszen az első sor után mindkét párharcot hozni tudták. A folytatásban Lengyel Dániel révén összejött a szépítés, de két sor után, behozhatatlannak tűnő 113 fás előnnyel, még mindig 3-1-re vezettek a nyírségiek. A kaposváriak közül ekkor már csak ifjabb Horváth László és Földesi Zsolt volt hátra, akik aztán 60 dobás alatt ledolgozták a tetemes hátrányt, parádés játékukkal pedig sikerült a KTK felé billenteniük a mérleg nyelvét.

A Nyíregyháza elleni 5-3-as siker jóvoltából, valamint a BKV vereségének köszönhetően, a KTK feljött az ötödik helyre, és bebiztosította helyét a 4.-6. helyért kiírt rájátszásra. A csapat az alapszakaszból hátralévő két mérkőzését idegenben, a Győr, illetve a Pét otthonában játssza.

Címkék: nyíregyháza, közút, teke, bajnokság, sport