A vendég jászberényieknél az egykor a Kaposvári KK együttesében is játszó Soós Gábor sérülése miatt csak civilben biztatta társait és Mladenovicsra sem számíthatott Bencze Tamás vezetőedző - áll a delfinek.hu tudósításában.

A kaposváriak az Alba ellen megsérülő Fodor Márton nélkül készülődtek a fontos összecsapásra.

Alábbi videónkban Benke és Bencze értékelnek. Megmutatjuk a szombati mérkőzés néhány szép megmozdulását is.    

A vendégek két triplával adták meg a meccs alaphangját, mivel a hazaiak védekezésben és támadásban többször is hibáztak, folyamatosan hátrányban voltak. Öt perc elteltével változott a helyzet, a felzárkózást követően Raivio 2+1-ével sikerült átvenni a vezetést 17–16-nál. Hendlein harcossága ért sokat a kaposváriaknak, majd zsákolása nyomán az előnyt is sikerült tartani. A negyed végéig Jancsikin, Frazier és Raivio is betalált távolról, részt vállalva ezzel a vezetésből. Remekül játszották meg az üres embereket a hazaiak, az akciók végén pedig pontosak voltak a befejezések is. Tíz pont fölé nőtt a különbség, de Ware és Dramicsanyin két hármassal jelezte, hogy nem adja magát könnyen csapata. Több szerzett labda utáni szituációt is elhibáztak a somogyiak, emiatt nem lehetett még nagyobb a különbség a félidő zárásakor.

Nagy adok-kapokkal indult a harmadik játékrész, amelyből kezdetben a vendégek jöttek ki jobban. Cseh hármasával már 59–55 állt a táblán, de Spica mindig a legjobbkor érkezett a támadólepattanókra, ráadásul pazar passzokat is adott társainak. A 28. percben a bokáját fájlaló Dramicsanyin bicegett le a pályáról, ez további érzékeny veszteség volt a vendégeknek. A Hendlein-Spica duó látványos megoldásokkal szórakoztatta a publikumot, Bencze edző pedig 78–62-nél újabb időt kért, hogy megtörje a hazai lendületet. A záró szakaszban az előny tartására törekedett a kaposvári együttes, amely az addig kevesebbet pályán lévőkkel is jól szerepelt. A találkozó utolsó perceiben aztán a hazaiak figyelmetlenségeit kihasználó jászberényiek pillanatok alatt a tízes határra értek, ám a végeredményt ez már nem befolyásolta.

Fekete Ádám: "A győzelem megszerzése volt a legfontosabb ezen a találkozón, ezt sikerült elérni. A második félidőben helyenként közönségszórakoztató játékkal tudtuk növelni az előnyt, a végén ugyan kiengedtünk ezért lett szorosabb az állás. Örülök, hogy valamennyi csapattagnak játéklehetőséget tudtam adni, a többség élt is ezzel. A hiányzó Fodor Márton pótlását sikerült megoldani."

Bencze Tamás: "Gratulálok a Kaposvárnak, megérdemelten nyertek! Csapatom hozzáállásával elégedett voltam, a védekezéssel már kevésbé. A komoly nyerési esélyhez elsősorban ebben kellett volna jobban teljesíteni és nem belemenni dobóversenybe. A hét végén a MAFC következik, szeretnénk azon a meccsen nyerni, remélem Dramicsanyin bokasérülése nem komoly, mert ellenkező esetben az már nem katasztrófa, hanem azon túli helyzet lenne számunkra."

Kaposvári KK–Jászberényi KSE 96–87 (31–25, 23–19, 28–25, 14–18)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Vígh P., Török R., Balog Gy.

Kaposvári KK: Frazier (23/9), Raivio (18/6), Jancsikin (11/6), Hendlein (16), Spica (18). Csere: Horváth M. (-), Papp P. (-), Grebenár (4), Benke (4), Kovács S. (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Jászberényi KSE: Ware (27/6), Horváth Á. (15/9), Kerpel-Fronius (20/3), Cseh (5/3), Dramicsanin (14/3). Nárai (6), Szögi (-), Fekete V. (-). Vezetőedző: Bencze Tamás.

Jók: Raivio, Hendlein, Frazier, Spica, illetve Dramicsanyin, Ware, Horváth Á., Kerpel-Fronius.

A közvetítésnek vége

  • 14:01:50

    Új esemény

    Hajrá KKK!

  • 17:48:32

    Új esemény

    Tisztelettel köszöntöm a KaposPont kedves olvasóit!

  • 17:50:11

    Új esemény

    Tovább robog az NBI/A csoportos férfi kosárlabda-bajnokság. A huszadik fordulót rendezik ezen a hétvégén, a KKK pedig a Jászberény ellen igyekszik kettőre növelni zsinórbeli győzelmei számát.

  • 17:51:17

    Új esemény

    A berényiek 5 győzelemmel és 13 vereséggel a tabella 11. helyén tanyáznak jelenleg.

  • 17:53:09

    Új esemény

    A kiesés veszélye talán nem fenyegeti őket, legalábbis a pályán nyújtott teljesítményük alapján. Viszont a héten napvilágot látott hírek alapján anyagi gondok merültek fel a csapatnál, így lehet, hogy később kétségessé válhat majd a csapat A-csoportos tagsága.

  • 17:54:01

    Új esemény

    A játékosokon mindez nem látszott, amikor kijöttek melegíteni,  néhol egymást ugrató csapattársak jó kedvűen kezdték meg a ziccerezést.

  • 17:55:37

    Új esemény

    Nem könnyíti meg azonban a korábbi kaposvári játékos, Bencze Tamás edző sorsát, hogy a berényieknél többen is sérüléssel, illetve betegséggel bajlódtak a héten.

  • 17:58:56

    Új esemény

    A Jászberény utoljára január 3.-án nyert, azóta pedig négy vereséget szenvedett el zsinórban a csapat.

  • 17:59:56

    Új esemény

    A Kaposvár jelenleg a hatodik helyen áll, 10 győzelemmel és 8 vereséggel.

  • 18:02:10

    Új esemény

    Nálunk is vannak sérültek sajnos, egy legalábbis biztosan. Fodor Márton nem tudja vállalni a játékot ezen a napon térdésrülése miatt.

  • 18:02:52

    Új esemény

    Rajta kívül azonban mindenki itt van és átöltözött a KKK hazai, fehér szerelésébe.

  • 18:04:39

    Új esemény

    Remélhetőleg a múltheti bravúros Albacomp elleni hazai diadal után kicsit erőre kapott a csapat, és újra egy győzelmi szériába kezd ma. Fontos is lenne egy jó hajrá az alapszakasz végéhez közeledve. Március elején ugyanis véget ér a bajnokság ezen része.

  • 18:06:32

    Új esemény

    Dramicsanin, Horváth Ákos, Cseh, Kerpel-Fronius és Ware a Jászberény kezdője.

  • 18:07:37

    Új esemény

    Frazier, Raivio, Hendlein, Spica, illetve a sérült Fodor helyén Jancsikin a kezdőben a mieinknél.

  • 18:07:58

    Jászberényi KSE

    Rögtön 0-6-tal indít a vendég gárda.

  • 18:09:27

    Jászberényi KSE

    Dramicsanin büntetői után 2-9 a Berénynek.

  • 18:11:03

    Kaposvári KK

    8-11-re zárkózunk.

  • 18:12:15

    Új esemény

    Dramicsanin kettesével, majd Hendlein egy támadó lepattanó utáni palánk alatti kosara. 11-15.

  • 18:12:30

    Kaposvári KK

    Jancsikin egy hármassal nyit, 14-15.

  • 18:12:59

    Kaposvári KK

    Raivio pöcizte vissza Spica kihagyott dobását, és közben még faultolták is.

  • 18:13:17

    Kaposvári KK

    Jó a ráadás büntető is, így már 17-15 ide.

  • 18:15:09

    Kaposvári KK

    Frazier büntetőzhetett, hibátlanul tette. 2/2, a vonalról, 19-15.

  • 18:16:13

    Új esemény

    Dramicsanin kettese után a másik oldalon Hendlein csodálatos egyegezése után zsákolva szerez kosarat. 21-17.

  • 18:17:10

    Jászberényi KSE

    Kerpel-Fronius és Ware kosaraival 21-21.

  • 18:17:48

    Kaposvári KK

    De Raivio és Spica kosarával máris mi állunk jobban 25-21 arányban.

  • 18:18:05

    Jászberényi KSE

    Jászberényi időkérés követi a kaposvári kosarakat.

  • 18:18:44

    Új esemény

    Két és fél perc még a negyedből. A ponttermésre nem lehet panasz. 25-21, ez már egy jobb negyedben szokott végeredmény lenni.

  • 18:19:38

    Kaposvári KK

    Frazier tripla, 28-21.

  • 18:20:25

    Jászberényi KSE

    Ware a ziccerrel, 28-23.

  • 18:20:43

    Kaposvári KK

    Raivio is betermel egy hármast, 31-23.

  • 18:21:30

    Jászberényi KSE

    Nárai kosarával 31-25-ig jön fel a Berény.

  • 18:22:36

    Új esemény

    A negyed utolsó támadását mi vezethettük, de Jancsikin nem járt sikerrel a triplakísérleténél, így maradt az első negyed végén a 31-25-ös állás.

  • 18:25:13

    Kaposvári KK

    Frazier triplájával nyitjuk a második negyedet, 34-28.

  • 18:25:41

    Kaposvári KK

    Majd Raivio is berámol egy újabbat! 37-28.

  • 18:26:35

    Jászberényi KSE

    Nárai a palánk alól volt eredmnyes, 37-30.

  • 18:26:52

    Kaposvári KK

    Spica középtávolról dob egy kosarat, 39-30.

  • 18:28:24

    Kaposvári KK

    Jancsikin egy hármassal. Eddig ez nagyon megy ma nekünk. 42-30.

  • 18:30:52

    Jászberényi KSE

    Ware triplájával tízen belül a Berény. 42-33.

  • 18:31:25

    Új esemény

    A KKK elmúlt három támadása támadófaulttal ért véget... Nem mindannapi csoda ez.

  • 18:31:41

    Jászberényi KSE

    Dramicsanin hármasával 42-36.

  • 18:32:19

    Kaposvári KK

    Fraizer és Raivio kosaraival 44-36.

  • 18:33:16

    Jászberényi KSE

    Dramicsaninnak mindegy, hogy a palánk alatt, középtávolról, vagy hármasból kell kosarat szereznie. Megint ő eredményes, 46-38.

  • 18:34:54

    Kaposvári KK

    Hendlein zsákol egy leindítás végén, 48-38.

  • 18:35:59

    Kaposvári KK

    Spica ma ponttermésben régi önmagát idézi eddig, 10-nél jár, 50-40 ide.

  • 18:37:23

    Kaposvári KK

    Grebenár a pályán és hamár a pályán, akkor dobott egy kosarat. 52-40.

  • 18:38:09

    Kaposvári KK

    Frazier-ziccer, 54-40. Rengeteg a gyors, indítás kosár mindkét csapat részéről.

  • 18:39:09

    Jászberényi KSE

    Két pont büntetőkből, Ware szerezte őket, majd egy újabb indításkosár, amiből Kerpel-Fronius dobott ziccert. 54-44.

  • 18:39:25

    Kaposvári KK

    Időt kér Fekete Ádám.

  • 18:40:18

    Új esemény

    Pörgős a találkozó, máris itt a negyed hajrája. 14 másodperc még a félidőig.

  • 18:41:22

    Új esemény

    Jancsikinnek a második negyed végén se ment be az utolsó másodperces hármasa, így maradt az 54-44-es állás. Innen folytatódik majd a találkozó a harmadik negyeddel.

  • 18:55:52

    Jászberényi KSE

    Máris folytatódik a találkozó. Ware szerzi az első kosarakat. 54-46.

  • 18:56:53

    Kaposvári KK

    Frazier hármasával 57-48.

  • 18:58:07

    Jászberényi KSE

    Ware középtávolija, és Horváth Ákos ziccere után 52-57-ig zárkózi ka vendég csapat.

  • 18:59:16

    Új esemény

    Raivio büntetői után Cseh dob egy hármast berényi részről, 59-55.

  • 19:00:27

    Kaposvári KK

    Spica dob épp kosarat nálunk, 63-57 jelenleg.

  • 19:02:40

    Kaposvári KK

    Jancsikin kettő plusz eggye által 68-59 ide.

  • 19:03:36

    Kaposvári KK

    Szép játék, és a végén egy szép zsákolás. Hendleinnek adott egy no look passzt Spica, utána pedig jött a tömés. 70-59.

  • 19:03:46

    Jászberényi KSE

    Berényi időkérés.

  • 19:07:50

    Új esemény

    74-62 az állás pillanatnyilag.

  • 19:10:29

    Új esemény

    78-62 Heindlein zsákolása után. Ez is egy leindítás végén született. A kosár után időt kért a Jászberény.

  • 19:10:43

    Új esemény

    Alig két perc még a negyed végéig.

  • 19:15:20

    Új esemény

    Nem tudta csökkenteni hátrányát a Jászberény, így a negyed végére a KKK 82-69-es előnyre tett szert.

  • 19:18:49

    Új esemény

    Grebenár indítja kosárral a negyedet, 84-69.

  • 19:20:40

    Új esemény

    Frazier kosara, 86-69.

  • 19:22:49

    Kaposvári KK

    Benke Szilárd megszerzi negyedik őpontját, aztán egy támadással később ad egy indítás passt Fraziernek, aki bedobja a ziccert, így 90-71 már a KKK-nak.

  • 19:23:10

    Kaposvári KK

    Időkérés kaposvári oldalon.

  • 19:23:22

    Új esemény

    Hat perc még vissza a meccsből.

  • 19:29:14

    Új esemény

    90-74 jelenleg az állás és Fekete Ádám már egyre több olyan játékosnak ad lehetőséget, aki általában kevesebb játéklehetőséghez jutnak.

  • 19:29:59

    Jászberényi KSE

    90-78 Kerpel-Fronius ziccere után, Fekete Ádám ismételten időt kér.

  • 19:31:57

    Új esemény

    Két újabb gyors kaposvári kosár, 94-78.

  • 19:33:52

    Jászberényi KSE

    Horváth Ákos ziccere után Kovács Soma is dob egyet a másik palánknál. 96-82.

  • 19:34:44

    Jászberényi KSE

    Ware büntetői jók voltak, 96-84.

  • 19:35:05

    Jászberényi KSE

    Aztán a ziccere is. 96-86.

  • 19:35:45

    Új esemény

    Utolsó másodpercei már ezek a találkozónak.

  • 19:36:28

    Új esemény

    Ware még bedob egy büntetőt, 96-87.

  • 19:36:53

    Új esemény

    Frazier kezében a labda, aki lepörgeti a maradék 15 másodpercet, így az eredmény már nem változik.

  • 19:37:19

    Új esemény

    Megvan a KKK újabb hazai sikere!

  • 19:38:03

    Új esemény

    Én a végeredménnyel búcsuzom: Kaposvári KK- Jászberény: 96-87.

  • 19:38:19

    Új esemény

    Köszönöm a figyelmüket. Viszont látásra!

  • 19:43:00

    Új esemény

    Köszönöm a figyelmüket. Viszont látásra!

Címkék: Hendlein, Jászberény, Alba, KKK, sport