A két csapat tabellán elfoglalt helyezése és az elmúlt időszak eredményei alapján sokan szoros, izgalmas meccset vártak, és a kaposvári lányok ezen a találkozón is mindent megtettek azért, hogy kivívják gyarapodó közönségük elismerését. Az első szettben végig fej-fej mellett haladt a két együttes. A vendégek időnként elléptek egy-két ponttal, de a Diamant mindig egyenlíteni tudott. Közben szép megoldásokat is láthattunk mind a két oldalon. A játszma sorsa 23:23 után dőlt el a válogatott játékosokkal és idegenlégiósokkal felálló BRSE javára. Az utolsó pontot Soós ütötte be (23:25, 0-1).

Sokáig hasonló volt a forgatókönyv a térfélcsere után is: a vendégek picivel mindig előrébb jártak, de a házigazda mindig fel tudott zárkózni. A szett harmadik harmadában aztán olyan teljesítményt nyújtottak a Diamant-lányok, amire még egy ideig biztosan emlékezünk majd. Szívós Ildikó és Harmath Zsófia igazi blokkparádét rendezett, Csitári Virág pedig fantasztikus mentésekkel segítette csapatát. A lányok nemes egyszerűséggel állva hagyták ellenfelüket, és 25:18 arányban győztek.

Az egyenlítés után nagyon nem sikerült a harmadik játékrész. A Békéscsaba tetszés szerint érte el pontjait, a második technikai szünetben már 3:16 állt a táblán. Szerencsére a somogyiak összekapták magukat, és a folytatásban szép pontokat szereztek egymás után. Jenei nyitott egy ászt, Szombathelyi pedig két nagy ütéssel hozta fel csapatát 11:22-re. Az elején összeszedett hátrány azonban túl nagynak bizonyult, így nem lehetett elkerülni a súlyos vereséget (13:25, 1-2).

Horváth Alexandra pontjával indult a negyedik szett, Rák Rebeka hatásos nyitása után pedig már 7:3 volt az eredmény. Újra felpörögtek a Dimanat-lányok, Horváth A. megmozdulásai nyomán pedig sikerült öt ponttal ellépni. A csabai időkérés után sem változott a helyzet, 12.5-ig repült előre a házigazda. A folytatásban ugyan voltak nehézségek, de mindig volt valaki, aki átlendítette ezeken a társaságot. Rák Rebeka foghatatlan szervái után újra hét ponttal járt előrébb a Diamant. A Békéscsaba még innen is felállt, és 20:20-nál befogta ellenfelét. A kaposváriak hihetetlen erényeket csillogtattak a hajrában: nem ijedtek meg, hanem egymás után szerezték a pontokat. Szombathelyi ütésével szettlabdához jutottak, Szívós sokadik ragyogó háló előtti megmozdulása pedig meghozta az örömteli végeredményt (25:23, 2-2).

Az ötödik játszma minden várakozást felülmúlt A lányok egymást múlták felül a pályán, és a nehéz helyzetben sem remegtek meg a kezek. A Diamant 8-3-ra vezetett a térfélcserénél, a BRSE viszont szívós játékkal felzárkózott. A kaposváriak végül eljutottak a meccslabdáig, Harmath Zsófia pedig pontot tett a csaknem kétórás ütközet végére. A közönség percekig éltette a csapatot, a Diamant-lányok csodát tettek a városi sportcsarnokban.

1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Linamar-Békéscsabai RSE 3-2 (-23, 18, -13, 21, 13)

Kaposvár, 300 néző. V.: ifj. Szabó, dr. Árpás.

Diamant: Jenei 4, Rák 7, Szívós I. 15, Szombathelyi K. 18, Horváth A. 13, Harmath 12. Csere: Csitári (libero), Pintér Zs. 1. Vezetőedző: Mészáros Péter.

BRSE: Soós 18, Bodnár 5, Radonjic 16, Molcsányi 10, Clement 16, Bagyinka 4. Csere: Szpin (libero), Nagy V. 2. Szakmai igazgató: Kormos Mihály.

Az eredmény alakulása:

I. játszma: 1:2, 2:5, 5:5, 11:11, 12:11, 15:16, 19:19, 19:22, 22:22, 23:23, 23:24. II. játszma: 1:0, 1:3, 6:6, 7:10, 11:11, 14:14, 16:14, 19:16, 21:17, 24:17, 24:18. III. játszma: 0:8, 3:16, 5:21, 10:22, 11:24, 13:24.
IV. játszma: 1:0, 3:2, 6:3, 9:4, 12:5, 14:7, 14:10, 15:10, 15:12, 19:12, 19:18, 20:18, 20:20, 23:20, 24:21.
V. játszma: 4:1, 8:3, 10:5, 12:8, 12:11, 13:12, 14:12, 14:13.

Címkék: békéscsaba, 1. mcm-diamant kaposvári egyetem, élő, sport