Kedd délután a Magyar Vízilabda Szövetség úgy határozott, hogy újra kell játszani a Kaposvári VK - Racionet Honvéd OB I-es mérkőzést.

- Köszönjük, hogy a Versenybíró Bizottság körültekintően és mélyrehatóan foglalkozott ezzel az esettel. Azt is köszönjük, hogy az ítéletet hozó játékvezető beismerte a hibáját, aki egyébként az egész mérkőzés alatt korrekt módon vezetett, csak ebben a szituációban hibázott, amit meg lehet érteni, hiszen olyan felfokozott szituációban történt, mint 6-5-ös állásnál a meccs végén; csak egyszerűbb lett volna, ha ezt egyből, a mérkőzés után beismeri - nyilatkozta a kapospolo.hu-nak Fekete Szilveszter vezetőedző.

Ahogy arról korábban a KaposPont is beszámolt, a kaposváriak a mérkőzés után 72 órán belül megóvták a meccset. Indoklásukban azt írták, a hazaiak másfél perccel a befejezés előtt szerezték meg utolsó góljukat (ezzel lett 6:5 az állás), de ezután a Kaposvárnak még módja volt az egyenlítésre. A befejezés előtt 20 másodperccel emberelőnyhöz jutottak, majd - a jegyzőkönyv szerint - 3 másodperccel a dudaszó előtt újabb Honvéd-jétékosnak kellett kiállnia. Egy lövés (kapufa) fért bele és véget ért a meccs.

Az óvást arra alapozták: a második kiállítást követően a Honvéd játékosa eldobta a labdát, megakadályozva ezzel a szabaddobás azonnali elvégzését, amiért a szabályok szerint ötméterest kellett volna ítélni. Ha ezt bedobják volna a vendégek, akkor döntetlenül végződik a meccs, tehát a fentiekben leírt bírói döntés alapvetően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

Címkék: óvás, racionet honvéd, újrajátszás, kaposvári vk, sport