A pakson elszenvedett idegenbeli vereség után hazai pályán, a Kecskemét ellen javíthat a Kaposvári KK NB I/A csoportos kosárlabda csapata. Hendleinék 93:71 arányban maradtak alul az előző fordulóban, de elmondásuk szerint ennél többre is futotta volna.

- Nagyon rosszul védekeztünk és nagyon rosszul támadtunk. Egyszerűen semmi sem működött abban amit szerettünk volna, viszont tudni kell, hogy a Paks nagyon jó csapat, úgyhogy igazából azt kell, hogy mondjam várható volt ez az eredmény. De játszhattunk volna sokkal jobban is, mind védekezésben, mind támadásban - mondta Hendlein Roland, a Kaposvári KK játékosa.

A paksi mérkőzés egyik legjobbja volt a csapat újonnan igazolt amerikai irányítója. Branden Frazier  22 pontja akkor kevés volt a sikerhez, de a légiós a hétvégén már szeretné győzelemre vezetni a kaposváriakat.

- Egyre jobban megy a játék és remélem, hogy minél hamarabb sikerül beilleszkednem a csapatba. Ahogy hallottam nem lesz könnyű dolgunk a Kecskemét ellen, de keményen dolgoztunk a héten, hogy kijavítsuk a Paks elleni vereségünket és mindenképp győzni szeretnénk - válaszolta kérdésünkre Branden Frazier.

A vendégek a tabella harmadik helyéről vághatnak neki a KKK elleni meccsnek. Az utóbbi időben azonban hullámzóan teljesít Stojan Ivkovics csapata, hiszen két vereség után érkezhetnek a somogyi megyeszékhelyre. Ezt a sorozatot folytatná hazai pályán a Fekete-legénység.

- Hazai pályán lesz, úgyhogy mindenképpen nyerni szeretnénk, mert szeretnénk tartani azt a pozíciót ahol jelen pillanatban vagyunk. Ha esetleg botlanánk akkor nagyon leszakadunk, mivel a többiek jönnek felfelé elég szépen. Mindenképpen nyerni szeretnénk és meg fogunk érte tenni mindent - tette hozzá Hendlein Roland.

A Kecskemét elleni rangadó szobaton 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban. A mérkőzést szöveges formában internetes oldalunkon, a kapos.hu-n is figyelemmel kísérhetik majd.

Címkék: kecskemét, nb1, kaposvári kk, sport