Tamási Zoltán lett a Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője. A korábban több mint egy évtizedig Újpesten futballozó egykori védő Márton Gábort váltja a kispadon.

- A mai nap elkezdődtek a megbeszélések. Az biztos, hogy Márton Gábornak megköszöntem az eddig munkáját, illetve a stábjának. Tamási Zoltán lesz a vezetőedző és most állítjuk fel azt a stábot, akivel dolgozni fog. Nem kész stábbal jön, hanem helyiekkel szeretnénk, hogy segítsék a munkáját - nyilatkozta a KaposPontnak Sólyom Sándor, a Puebla Kft ügyvezetője.

A volt újpesti játékos szeptember elejéig vezette az NB III.-as Salgótarján csapatát.

A volt újpesti játékos szeptember elejéig vezette az NB III-as Salgótarján csapatát.

Tamási Zoltán 2013 áprilisában került az NB III-ban szereplő Salgótarján csapatához, ahol 2014 szeptemberéig látta el a vezetőedzői posztot. Utána a csapat vezetésében dolgozott tovább. 

Információink szerint Kaposváron Miovecz Zoltán és Házi László segítheti majd az új edző munkáját.

Közben Illés Jánostól, a klub ügyvezetőjétől sikerült megtudnunk, hogy egyelőre nincs változás a játékoskeretben, így az ősszel is Kaposváron futballozó labdarugókkal kezdik meg a felkészülést szerdán.

Címkék: foci, rákóczi, labdarúgás, sport