Miskolcon is hozta a kötelezőt az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata. A somogyi lányok jó játékkal győztek 3:0 arányban, így továbbra is versenyben vannak a nyolc közé kerülésért.

A kaposváriak a hosszú utazást követően, a győzelem céljával léptek pályára a borsodiak otthonában. A lányok gyorsan játékba lendültek, és magabiztosan hozták az első játszmát. A második szett már szorosabban alakult, és a Diamant 20:20 után, Horváth Alexandra jó nyitásaival biztosította be sikerét. A miskolciak a harmadik játékrészben mindössze 17 pontig jutottak, így véget is ért a mérkőzés. A somogyiak csere nélkül játszva hozták a kötelezőt, így tovább tart a versenyfutás a nyolc közé kerülésért.

„A lányok becsülettel küzdöttek, felül tudtunk emelkedni a sok sérülésen és betegségen, így megérdemelt győzelmet arattunk. Ezzel a sikerrel kívánunk kellemes ünnepeket minden kaposvári sportbarátnak” – mondta a lefújás után Mészáros Péter vezetőedző.

Albrecht MVSC-MISI  - 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 0-3 (-16, -21, -17)

Miskolc, 100 néző. V.: Bátkai-Katona, dr. Árpás.

Diamant: Jenei, Rák, Szívós I., Szombathelyi K., Horváth A., Harmath. Csere: Fáth (libero). Vezetőedző: Mészáros Péter.

A jövő év elején mindenképpen izgalmas lesz a versenyfutás a nyolc közé kerülésért a Kaposvár, az MTK és a Jászberény között. Az újonc berényiek sorsolása a legkedvezőbb, míg a fővárosiakra és a Diamant-lányokra egy-egy könnyűnek tűnő összecsapás mellett csak nehéz meccsek várnak.   

A bajnokság állása 16 forduló után:

1.Gödöllő 42 pont
2.Békéscsaba 39
3.Vasas 38
4.UTE 32
5. Nyíregyháza 29
6.TF 29
7. Diamant-Kaposvár 21 (26:28)
8.MTK 21 (25:30)
9. Jászberény 21 (30:35)
10.Miskolc 7
11.Budaörs 5
12.Palota 0

Címkék: tabella, Miskolc, Diamant, sport