Már-már legszebb napjait idézi az Orvosegyetem csapata az OB I-es férfi vízilabda-bajnokság idei szezonjában. A válogatott játékosokkal megerősített fővárosiak rég nem látott magasságokban járnak, kilenc győzelmet és egy vereséget számlálnak ideáig. A jó forma ellenére Kaposvárra ők sem érkezhetnek a biztos siker reményében.

- Mindent megteszünk, most három egymás utáni vereség volt, megpróbálunk ezen javítani, itthon bármi előfordulhat, ezt láttuk a Szolnok ellen is és szeretnénk nyerni - mondta Berta József, a Kaposvári VK játékosa.

A csapat kapusára és védekezésére Újpesten sem lehetett panasz. Ez már nem az első mérkőzés volt, ahol kevés kapott góllal szenvedtek vereséget. Támadásban most valami újra készül a Kaposvár.

- Támadásban egy kicsit több vízilabdást kell betenni, Szilveszter most egy új támadási finomítást csinált, egy új variációt, azt látom, mindenki hisz benne, mindenki bízik benne, jól is működik, úgyhogy bízom benne, hogy ötnél tovább jutunk - tette hozzá Szécsi Zoltán.

A bravúr már csak azért is fontos lenne, mert a hatodik helyezett kaposváriak tíz forduló után pontszámban ugyanúgy állnak, mint a mögöttük lévő Debrecen, Szeged, BVSC, Vasas négyes. A nagy érdeklődéssel várt találkozó szombaton 19 órakor kezdődik a Városi Fürdőben.

Címkék: osc, december, kvk, vízilabda, sport